Idén karácsonykor nem drágul a hal, de a kenyér megdrágul az ünnepekre
De viszont a kenyér megdrágul az ünnepekre.
A nagy nyári hőség ellenére nem történt tömeges halpusztulás a magyarországi tavakban, így idén karácsonykor a hal nem lesz drágább.
Azonban a haltartáshoz szükséges gabona ára a duplájára emelkedett.
A Hortobágyi Halgazdaságban 1500 tonna halat értékesítenek a kereskedőknek évente, és ennek a felét karácsony előtt juttatják el a boltokba, piacokra, az év végére mindig fokozottan készülnek.
Bár a halastavak gazdái a nyári kánikula miatt tartottak attól, hogy kevesebb hal lesz az idén, most úgy tűnik, nincs ok az aggodalomra, és
a tavalyihoz képest nem változik a legnépszerűbb fajták, a ponty és a szürkeharcsa ára.
A halászok már elkezdték kiemelni a legkedveltebb fajtákat a halastavakból.
„Vége felé járunk a lehalászással, és szerencsére kedvezőbb képet mutatnak a számok, mint amit vártunk egy ilyen brutális nyári hőség után. Megúsztuk tömeges halpusztulás nélkül. Azt már most kijelenthetjük, hogy nem lesz kevesebb halunk, mint a megelőző években”
– nyilatkozta az ATV Híradónak Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság vezérigazgatója.
Mint kiderült, a halak tartásához szükséges gabona ára azonban idén a duplájára emelkedett, de ez a hortobágyi halgazdaságot nem érinti, mert tavalyról maradt nekik olcsó eledel.
Pásztor Róbert termelési igazgató azt mondta, kiegészítő abraktakarmányozást folytatnak, amely elég komolyan beleszól a hal előállítási árába, de ez az idei karácsonyt még nem érinti.
A riportban arról is szó esett, hogy mindennek ellenére a vásárlók úgy érzik, drága étel a hal.
A statisztikák szerint Magyarországon a nagy többség évente egyszer, karácsonykor fogyaszt halat.