India: Íme pár tény!
Vélemény.
A hétvége mérlege:
1. Néhány nappal "A meló soha nem érhet véget!"-poszt közzétételét követően kiderült, hogy Orbán itt hagyta az országot és önmagát meghazudtolva teljes titokban kéthetes - legalább részben - gyógyítási célú indiai luxusutazásra indult, magára hagyva a népet több rendkívüli jogrendet indokló veszélyhelyzet kellős közepén.
2. A köztársasági elnök az elmúlt 34 év legalacsonyabb nívójú nyilvános elnöki megnyilvánulásával úgy állt be váratlanul pártpolitizálni, hogy ezzel egyetlen huszárvágással sikerült a köztársasági elnöki hivatal tekintélyét losonczi pál-i mélységekbe küldeni és azután felemelni az ellenzék vezérét az államfő szintjére, hogy nemrég még a sötét paraszttal akartak sakkot adni neki, a miniszterelnök pedig kijelentette, hogy nem méltó arra, hogy szóba álljon vele.
3. A közmédia a semmiből behúzott egy jól irányzott jobbegyenest a katolikus egyháznak azzal, hogy ismét papi reverendában mutogatta nagy nyilvánosság előtt az orgiázó atyát. Veres püspök úrnak tehát alighanem igaza van: az egyház valóban támadás alatt áll, csak éppen rossz helyen keresik az ellenséget. (Akinek ilyen "barátai" vannak, mint a magyar katolikus egyháznak, annak valójában már nem kellenek ellenségek.)
4. Az egyik kötcsei fenegyerek kijelentette, hogy Kossuth-díj kellene neki, mire a másik kötcsei fenegyerek vitriolba mártotta a tollát és a rá jellemző keresztény-konzervatív stílusban elküldte a sunyiba.
Hát, politikai értelemben ez a hétvége bizonyos értelemben valóban repülőrajt volt...Így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán.
Ha ez így megy tovább, már csak az lesz a feladat, hogy ne hibázzunk.