Ady Endre versével kívánunk minden kedves OLKT olvasónknak áldott szentestét és békés karácsonyt!
Áldott szentestét és békés karácsonyt kívánunk Önöknek, Nektek!
Bár a túlbuzgó fideszeseknek már Ady is csak egy szabadkőműves hazaáruló, ennek ellenére mi úgy gondoljuk, hogy az egyik legnagyobb magyar költőfejedelem karácsonyi versénél nehezen találni szebbet a legszentebb ünnep köszöntéséhez. Áldott szentestét és békés karácsonyt kívánunk Önöknek, Nektek!
Ady Endre: Karácsonyi Rege1.Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves, kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. 2. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Oda haza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna mindent, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. 3. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna Óh de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgotha nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege, Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra… |
A vers itt.: Ady Endre: Karácsonyi Rege (előadja: Szabó Gyula, zene: Dr. Komáromi István)