Magyar Péter: Sulyok Tamás köztársasági elnök azonnal távozzon a hivatalából!
Friss.
A Tisza Párt elnöke távozásra szólította fel Sulyok Tamást!
Magyar Péter újabb Facebook-bejegyzésben foglalta össze, hogy szerinte miért kellene lemondania az államfőnek.
Azzal vádolta a köztársasági elnököt, hogy nem reflektált a valódi felvetésére.
Az elsőben azt rója fel, hogy Sulyok Tamás véletlenül lett az Alkotmánybíróság elnöke, de azt is Gulyás Gergely édesapjának köszönheti, majd a második pontban azzal folytatta, hogy „háromból kettő honfitársunk azt se tudja, hogy kicsoda”.
A következőben kritizálta a köztársasági elnököt amiatt, hogy nem szólal meg Magyarország állapotáról, vagy ha mégis, „akkor is a Propaganda Minisztérium panelmondatait ismételgeti”.
Ezen kívül Magyar Péter szerint az államfő
„nem dolgozik a nemzet egységének megteremtéséért és a demokratikus államrend működése felett sem őrködik”.
Bejegyzését azzal zárja a Tisza Párt elnöke, hogy Sulyok Tamást semmitmondó viselkedése miatt alkalmatlannak tartja a feladatára, és mielőbb távozásra szólítja fel hivatalából.