Fónagy János 50 milliárdos beruházást jelentett be Érden
A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban csütörtökön Fónagy János miniszterhelyettes vezetésével a kormány bejelentette: Érden 45-50 milliárd forint értékben logisztikai és iparipark-beruházás kezdődik, amely 2-3 éven belül már szolgálatba is áll.
Nem volt kérdés, hogy ezt a beruházást támogassam – mondta egy háttérbeszélgetés keretében Aradszki András országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban, hogy Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszterhelyettessel, illetve Nagy Ádám iparügyekért felelős helyettes államtitkárral karöltve bejelentették:
ÉRD ÉS BUDAFOK KÖZÖTT, 45-50 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁS KERETÉBEN LOGISZTIKAI ÉS IPARI PARK LÉTESÜL.
Fónagy János beszédében arra emlékeztetett, hogy a 2010-ben megindult gazdasági fejlődést előbb a járvány, majd a szankciók akasztották meg. Ugyanakkor a kormány úgy ítélte meg, hogy bár idén az elsődleges feladat az infláció letörése, ezt követően a növekedésé lesz a főszerep. Leszögezte, hogy ehhez konkrét projektek, elképzelések szükségesek.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelenleg Kínában tartózkodik, ahol számos állami és gazdasági vezető jelenlétében kifejtette:
„Magyarország kiválóan alkalmas arra, hogy a blokkosodó világban megőrizze a Kelet és Nyugat találkozási pontját. Ennek az előfeltételeit biztosítani kívánjuk, amelyhez sok egyéb mellett a logisztikai szektornak is megfelelően nagy teret kell adni”
– összegezte Fónagy János.
Munkahelyteremtés mellett adóbevételek
Aradszki András Pest megyei országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy Érd kiváló adottságokkal rendelkezik a folyamatosan növekvő lakosságszám miatt:
„Ha minden építési területet beépítenének, akkor 100 ezer lakost felölelhetne a város, a lakosság átlagéletkora 35–40 év közötti. Ám a helyi adóerő képessége az egyik legalacsonyabb a hasonló városokhoz viszonyítva, így kevesebb forrás jut fejlesztésekre”
– húzta alá.
Érdnek fontos, hogy a helyi iparűzési adó bevétele növekedjen, ezért is elhatározott cél az ipari logisztikai park létesítése. Ez nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy az ebből befolyó bevételekkel fejlesztések történjenek meg. Ugyanakkor nemcsak az iparűzési adó növekedését szeretnénk ezzel a beruházással növelni, hanem a helyben történő foglalkoztatást is, hogy csökkentsék a munkába járással töltött időt a helyi lakosok számára.
Nagy Ádám iparügyekért felelős helyettes államtitkár ezt követően részletezte a beruházás méreteit: 68 hektár területen – amelynek kétharmada Érdhez, egyharmada Budafokhoz tartozik majd – 2000-nél is több munkahelyet teremt.
A beruházás teljes költsége 45-50 milliárd forint. A tényleges tevékenységeket illetően két lehetőség előtt áll a beruházás előtt: logisztikai vagy ipari park lesz.
Az ipari parkon belül három fejlettségű területet különböztetnek meg a jogszabályok.
A logisztikai parkhoz jellemzően azok a területek tartoznak, ahol a bevételek 60 százaléka a szállítási, raktározási tevékenységből ered. Így feltehetően az utóbbiba tartozik majd ez a beruházás, amely magántőkéből valósul meg.
„A közlekedési csomópontok összekötése egy, a világban számos helyen látható tendencia, a lakosság és a vállalatok számára is kulcsfontosságú tényező”
– zárta Nagy Ádám.