Okos, racionális dolognak tűnik, holott megalapozatlan hit. Ha ugyanis igaz, hogy Isten létezését lehetetlen bizonyítani, akkor az is igaz, hogy az ellenkezőjét sem lehet. Ugyanis minden, ami transzcendens, túl van a racionalitáson.
Azt is mondhatnám, hogy az ateisták Isten hite szilárdabb, mint a keresztényeké, mert a legtöbb keresztényben van kétség. Az ateisták viszont ritkán kételkednek Istenben. Szilárdan hiszik róla azt, amit nem tudhatnak. A legnagyobb tévedésük mégsem ez. Sokkal inkább az, hogy Istent az egyházzal azonosítják. Tehetik, mert az egyházat teológusok irányítják. A teológia pedig az Istennel kapcsolatos tudás összegzése.
Ám e teológusok közül, különösen a hatalommal bírók közül bizonyára sokan vannak, akik nem hisznek Istenben, mivel ha hinnének, nem mernének annyi gonosz dolgot tenni, amiről a jelen is és a történelem is tanuskodik. Mondhatjuk, hogy az egyházban sok Antikrisztusi dolog történik. Krisztust Istennel azonosítják. Leegyszerüsítve tehát, ami Antikrisztusi, az szükségszerűen ateista is. Ha tehát az ateisták az egyház ilyen magatartását vitatják, akkor az ateizmust vitatják. Márpedig az egyház bűneit elítélni jogos és igazságos.
Én nem akarok senkit meggyőzni arról, amiről nem lehetnek racionális érvek. Ahogy az ellenkezőjéről sem. De az mégiscsak elgondolkodtató, hogy amit leginkább felhoznak a hitük bizonyítékaként, az Éppen hogy cáfolja a legfőbb állításukat. Márpedig az egyház iránti kritikájuk jogos. De hát nem az egyház létéről szól az a sok, hittel átfűtött, racionálisnak gondolt, de az irracionálissal kapcsolatban megfogalmazott érvelés. Körbeértünk.
Én nem tudom bizonyítani, te nem tudod cáfolni. Amit mondhatunk, azt nem tudjuk, hanem hisszük. Ám a valódi hit bizalom. Bízni abban, akit létezőnek tartunk, mégis ésszerűbb egy hajszálnyit, mint bízni abban, hogy nem is létezik. Ám nem is ez a helyes kérdés. Bizonyos szempontból mindegy, hogy létezik-e, és hogy én hiszem-e. Az a kérdés, hogy ő mit hisz rólam, és rólad.
