Belerúgtak a diákokba érettségi előtt a Tankerületi vezetők
Ez nem etikus!
Pár hónappal a májusi érettségi előtt derült ki, hogy idén már nem lehet vizsgázni pedagógiai ismeretekből.
Sok tanulót érint a döntés, akik így kénytelenek ötödik érettségi tárgyként valami mást választani, azonban egy érintett diák szerint ennyi idő alatt nem tudnak más tantárgyból felkészülni.
Négy hónappal az érettségi előtt derült ki, hogy a 2024 május–júniusi időszaktól kezdve nem lehet pedagógiai ismeretek tantárgyból vizsgázni – írja az RTL.
A csornai Hunyadi János Technikumban sok olyan diák van, akik emelt óraszámban tanulták a pedagógiai ismeretek tantárgyat, és ebből is szerettek volna érettségizni májusban.
Néhány napja azonban rendkívüli szülői értekezletet tartottak az iskolában, és a szakképzési centrum vezetői közölték, hogy idén már nem érettségizhetnek a tantárgyból a diákok.
A bajai Türr István és a zalaegerszegi Deák Ferenc technikumba járó gyerekeket is ugyanerről tájékoztatták. Utóbbiban írásos tájékoztatót is kaptak, melyben leírták, hogy
„ettől a tanévtől a pedagógiai ismeretek tantárgy önálló érettségi vizsgatárgyként a tanulók számára sem emelt, sem középszinten nem választható, így a 2024 május–júniusi időszakban sem”.
Tehát a tanulók kénytelenek ötödik érettségi tárgyként valami mást választani.
Egy érintett diák elmondta, hogy többüknek a továbbtanulása múlik ezen, és hogy három hónap alatt nem tudnak felkészülni egy biológia- vagy egy földrajzérettségire.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez a napokban országszerte több mint 10 iskolából érkezett panasz.
Érettségi előtt négy hónappal egy ilyen tájékoztatást adni nem igazán etikus
– mondta Pál Alexandra, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja.
Hozzátette, azt javasolják, hogy a döntéshozók dolgozzanak ki valamilyen átmeneti megoldást, és gyakoroljanak méltányosságot.
Az RTL megkérdezte minderről a kulturális és innovációs minisztériumot, de nem kaptak választ.