BREAKING: Izrael órákon belül súlyos katonai támadásokat indíthat Libanon ellen, menekülnek a helyi lakosok
Órákon belül korlátozott szárazföldi hadműveletet indíthat Izrael Libanonban, ami Washington szerint egy szélesebb körű regionális háborút válthat ki. Eközben az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a libanoni határ közelében lévő területet, ahova tilos a belépés. Az izraeli védelmi miniszter is megerősítette, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet „elleni háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését - írta meg a pánarab hírügynökség az Al-Jazeera.
Izrael értesítette az Egyesült Államokat arról, hogy korlátozott szárazföldi inváziót szándékozik indítani Libanonban, ami egy amerikai tisztviselő szerint akár órákon belül meg is kezdődhet – írja az amerikai CBS News.
„Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy nincsenek nagyobb szárazföldi tevékenységek Libanonban”
– mondta David Baruch, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője hétfő délután Izraelben újságíróknak. Egyik kollégája, Ardam Ittah százados gyorsan hozzátette ehhez: „De minden lehetőség terítéken van.”
Zárt katonai övezet lett egy terület, a libanoni hadsereg visszavonulhatott a határról
Mindeközben az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a libanoni határ közelében lévő területet.
Az északi határ menti Metula, Misgav Am és Kfar Giladi települések is érintettek.
A parancsot az Északi Parancsnokság főnöke, Ori Gordin vezérőrnagy írta alá – írja a The Times of Israel .
Az izraeli hadsereg egyértelművé teszi, hogy szigorúan tilos belépni erre a területre
– jelentette ki.
Az izraeli lap arról is írt, hogy egyes források szerint a libanoni hadsereg visszavonult az izraeli határon lévő állásokból, az Izraellel közös déli határon (a libanoni hadsereg szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a jelentés).
Egy tisztviselő szerint – mint a lap írja – a biztonsági kabinet hétfő este tárgyalja a szárazföldi hadművelet jóváhagyását a tel-avivi Kirja katonai parancsnokságon.
Mindeközben a Fehér Ház azt követeli Izraeltől, hogy egy esetleges libanoni szárazföldi behatolás legyen korlátozott.
Washington azonban úgy véli, hogy még egy korlátozott csoportos művelet is szélesebb körű regionális háborút válthat ki.
Az izraeli Channel 12 tévécsatorna jelentése szerint Izrael a tervezett szárazföldi hadművelet léptékét az amerikaiak kérésére csökkentette, és a 2006-os háborúval ellentétben a szárazföldi művelet célja a katonai célpontok megsemmisítése, nem pedig a terület elfoglalása – számolt be a The Times of Israel.
Az izraeli védelmi miniszter is üzent
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter is azt közölte hétfőn, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah libanoni síita szervezet „elleni háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.
Az észak-izraeli települések polgármestereivel tartott találkozóján Galant utalt arra, hogy Izrael várhatóan szárazföldi offenzívát is indít Libanon területén.
Jelentős tényező következik a biztonsági helyzet átalakításában, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a lakosságot visszajuttassuk otthonaikba. Meg fogjuk tenni. És ahogy egy hónapja bejelentettem a súlypont északra tolását, most azt mondom, hogy megváltoztatjuk a helyzetet, és hazaküldjük a lakosokat. A Hezbollahot vezető Haszan Naszrallah megölése nagyon fontos lépés volt, de nem minden. Minden képességünket bevetjük. Önök is részesei ennek az erőfeszítésnek
– tette hozzá a határnál szolgáló katonákhoz intézve szavait.
A Hezbollah főtitkárhelyettese, Naim Kasszem sejk hétfőn azt hangoztatta, hogy a síita fegyveres mozgalom készen áll az izraeli csapatok esetleges szárazföldi hadműveleteire.
Az Iránból támogatott libanoni szervezet vezetőségének ez volt az első érdemi megszólalása Naszrallah pénteki megölése óta.
„Szembe kell néznünk minden lehetőséggel, és készen állunk, ha az izraeliek a szárazföldi behatolás mellett döntenek. Az ellenálló erők készen állnak a szárazföldi ütközetre”
– mondta Kasszem.
Menekülnek a helyiek az országból
Mint írtuk, Izrael korlátozott szárazföldi hadműveletet tervez Libanonban.
Eközben a helyiek menekülnek az országból, a Szíriába átkelő emberek száma elérte a 100 ezret.
Amerikai tisztviselők szerint Izrael most tervezett hadjárata kisebb lenne, mint a Hezbollah elleni legutóbbi, 2006-os háború, és a Hezbollah infrastruktúrájának felszámolására összpontosítana, hogy megszüntesse az izraeli határ menti településekre jelentett fenyegetést.
A Wall Street Journal pedig arról írt hétfőn, hogy izraeli katonák már behatoltak a Hezbollah izraeli határ közelében ásott alagútjaiba.
Eközben az Egyesült Államok „pár ezer” főnyi erősítést küld a Közel-Keletre, hogy fokozzák a biztonságot – és hogy szükség esetén akár Izrael védelmében is segítsenek.