Általában anyukámmal készítettük össze másnapra az iskolatáskámat.

Amikor a tolltartómhoz értünk és anyu, szokás szerint, elkezdte hegyezni a ceruzáimat, döbbenet lett úrrá az arcán.

Az én tolltartómban egy idegen ceruzát talált.

Egyetlen egy darab "idegen" piros ceruzát.

Nagyon jól emlékszem arra a napra, arra az érzésre.

Anyukám rögtön megkérdezte: hogy került ide ez a ceruza?!

Elmondtam az igazat, hogy fogalmam sincs róla, biztosan véletlenül az enyémek közé került valamelyik osztálytársamé.

Borzasztóan leszidott.

A mai napig emlékszem rá, mennyire rosszul éreztem magam.

Anyu elmondta, hogy ha másnap a tulajdonosa meglátja nálam a saját ceruzáját, azt fogja gondolni, elloptam tőle. Igaz, én akkor még azt sem tudtam, mit jelent a szó, hogy lopni...

Elmagyarázta, hogy ha a tudta nélkül elveszem a másét, azt lopásnak hívják.

Hiába mondtam, hogy nem loptam, hanem együtt színeztünk és siettem a pakoláskor, anyukámat ez nem érdekelte.

Szégyent érzett, mert a „gyerek” a másét vitte haza, miközben az apu rendőr és hivatásának tekinti a bűn üldözését.

Soha többet, még véletlenül sem vettem el a másét.

Egész életemre hatással volt az az este. 1975-ben születtem.

Akkor még volt tisztesség, volt becsület. Akkor még belénk nevelték, hogy a másét elvenni lopás, amiért büntetés jár.

A tanító nénik is nagyon odafigyeltek a nevelésünkre no és a lelkünkre is.

A mostani kormánytagok idősebbek, mint én.

Úgyhogy két lehetőség van: vagy nem volt gyerekszobájuk, vagy a szüleik nem tanították meg nekik, hogy a lopás bűn, és előbb-utóbb megfizetnek érte.

Persze, az is lehet, hogy volt gyerekszobájuk vagy a szüleik megtanították őket arra, hogy lopni bűn és büntetés jár érte.

De aztán valaki felvilágosította őket arról, hogy sebaj, majd jönnek a jogászok – oszt jónapot.

Csak nem eleve ezért ment a többségük a jogra?!

(Jogász, ügyvéd, bíró ismerőseimnek üzenem: bocsika! Ez az írás nem nektek, nem rólatok szólt! Az én ismerőseim nem lopnak. 😘)

Szerző. Cs. Bálint Andrea