A davosi Világgazdasági Fórumon felszólaló lengyel államfő azt mondta, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók működnek
Andrzej Duda a BBC-nek azt mondta, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeit, amiket 2022 óta nem használnak, „le kell bontani”.
„Csak remélni tudom, hogy az európai vezetők levonják a tanulságokat Oroszország Ukrajna elleni agressziójából, és keresztülviszik azt a döntést, hogy soha többé ne állítsák vissza a gázszállítást ezen a vezetéken keresztül”
– mondta Lengyelország elnöke.
A davosi Világgazdasági Fórumon felszólaló lengyel elnök azt mondta, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók működnek, és hogy az európai országoknak ellen kell állniuk a vállalatok nyomásának arról, hogy állítsák helyre az üzleti kapcsolatokat.
Duda szerint ez a vezeték
„nagy veszélyt jelent Ukrajnára, Lengyelországra, Szlovákiára, de más közép-európai országokra is. Fenyegetést jelent energetikai szempontból, katonai szempontból” de „gazdasági fenyegetést” is jelent szerinte, „mert gazdasági értelemben Oroszország uralmát jelenti Európa felett”.
Az Ukrajna és Oroszország közötti megállapodásról Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után Duda azt mondta, Ukrajna részvétele nélkül nem lehet béketárgyalásokat folytatni.
Úgy fogalmazott, hogy ezt „Ukrajna szomszédjaként és egy olyan ország elnökeként” is mondja, ami „nagyon nehéz történelmi tapasztalatokon van túl”.
„A második világháborúra és Jaltára utalok, ahol nem vettünk részt a tárgyalásokon, ahol a fejünk felett születtek megállapodások, majd a vasfüggöny mögött találtuk magunkat, majdnem 50 évig szovjet befolyás alatt.”
(BBC)