Ezt nevezik elegáns kiütésnek!
Friss!
A teljes Fidesz frakció támogatta a globális nagytőkét és a NER oligarchákat, valamint az Orbán janicsárokat;
- támogatta, hogy 500 méteres felhőkarcoló, luxus bevásárlóközpontok és mecseteket épüljenek Budapesten bérlakások és egy élhető városrész helyett;
A TISZA szavazataival a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy Budapest él az elővásárlási jogával a Maxi-Dubaj projekttel érintett fejlesztési terület kapcsán.
A TISZA képviselői a további előterjesztések döntő többségénél nem nyomtak gombot, ezzel is jelezve, hogy elutasítják a Fidesz és az óellenzéki képviselők közötti összejátszást, amivel ellehetetlenítették a fővárosi cégek vezetesére kiírandó nyílt, piaci pályázatokat.
A TISZA frakció képviselői arra tettek esküt, hogy minden döntésüket a budapestiek érdekében hozzák meg.
Mivel nem először fordul elő, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak, a TISZA ma egyértelművé kívánta tenni, hogy nem asszisztál a budapestiek átveréséhez.
Elég volt a mutyikból, elég volt a fővárosiak átveréséből!
A TISZA továbbra is ügyek mentén politizál és minden olyan előterjesztést megszavaz, amely a Budapestiek érdekét szolgálja.
Az első ilyen szavazásnak a fővárosi cégek vezetésére kiírandó nyílt pályázatokra vonatkozó előterjesztésnek kell lennie.