Nem olyan régen kérdeztem rá a Külügynél a híres (most már hírhedt) projektre, és azt a választ kaptam, hogy a vietnami fél elállt a szerződéstől, visszafizette a magyar „segélyhitelt” és inkább megcsinálja saját forrásból a beruházást. Nos, finoman fogalmazva a minisztérium nem bontotta ki az igazság minden részletét… A korábbi posztomnak köszönhetően eljutott hozzám egy vietnami, angol nyelvű újság cikke, amelyből nem csak az derül ki, hogy az építkezés torzóban maradt (a kommentek közé teszem a linket, ott még több remek képet lehet találni), de részletek is kiderülnek arról, hogy miért történt ez.

A kórházat egy konzorcium építette (volna), amelynek vezetője a VMD Kórházi Technológiai Zrt. volt. Egy, az építkezésen dolgozó forrástól úgy tudom, hogy mindenből a legolcsóbbat akarták beszerezni, és a vietnami cikk is azt írja: a VMD folyamatosan spórolni, változtatni akart az orvosi eszközök és építőanyagok terén, ami végül ellehetetlenítette az egész projektet.

A vietnámiak ugye tisztában voltak vele, hogy az onkológiai kórházat nem ajándékba kapták volna, hanem csak hitelt adott a magyar Eximbank, amit aztán vissza kell fizetniük. Akkor pedig jogosan várták el, hogy ne bóvlit kapjanak a pénzükért. (Emellett amúgy a cikk szerint így nem lehetett tartani azt a szerződéses kitételt sem, hogy 50 százalékban magyar eredetű legyen minden beépített termék.)

A cég nevét olvasva szólni kezdett a vészcsengő a fejemben: én ezt a céget ismerem régről! A VMD is benne volt abban, az OLAF által is csalásnak talált üzletben, amelynek keretében az állam 9 milliárd forint EU-s támogatásból vásárolt CT-ket és röntgengépeket – csak nem a gyártóktól, hanem közvetítő cégektől, amelyek durván túlárazták azokat.

Érdekes módon a magyar Versenyhivatal is egészen szépen felgöngyölítette ezt az ügyet, csak éppen a VMD-t hagyták ki a jelentésből. Hogy ez miért történgetett, arra választ kapunk, ha megnézzük, ki volt akkoriban ennek a cégnek a tulajdonosa és vezetője. Az a Maróth Gáspár, aki büntetés helyett aztán hadiipari kormánybiztos, majd államtitkár lett, legújabban pedig a Rheinmetall AG-nél tölti be a „kelet-európai koordinációs vezető” posztját, bármit is jelentsen ez.

Persze, amikor a nagy vietnami üzlet elindult, papíron már nem volt benne a cégben, de erősen gyanús, hogy a hivatalos tulajdonos csak stróman. (ha például a hivatalos tulajdonos lakcímét megnézzük, egy rozzant oroszlányi családi házat látunk).

Ez a „kis” kudarc gyönyörű példa a nagy magyar keleti nyitásra: korrupt viszonyainkat és zűrös figuráinkat akarjuk exportálni. Ők aztán megpróbálják a létező leggagyibb dolgokat rásózni a partnerekre. De a vietnamiak sem hülyék, nem kértek ebből.