Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt.
A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni.
A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket
. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon.