Galambos Lajos még féléve sincs bent, de máris nyílik előtte a zárkaajtó
Hamarosan szabadulhat a trombitás - gyengélkedik a rácsok mögött. Nem jó neki ott. Nem szeret ott lenni.
Mint azt korábban lapunk is megírta tavaly decemberben Galambos Lajos mulatóslegendát víz-, gáz- és áramlopási ügye miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, 4 évre eltiltották a közügyektől, valamint a több mint 4 milliós bűnügyi költséget is neki kell fizetnie. Viszont megromlott egromlott egészségi állapota miatt azonban április 26-ig el tudta halasztani a bevonulást.
Most aggasztó hírekről tudósít a Borsonline, bár korábban is folyamatosan arról cikkezett a bulvármédia, hogy "Lagzi Lajcsi" nem tud szilárd ételt magához venni, nos az ügyvédje szerint a trombitást megint a baracskai börtönkorházban ápolják.
A védője a borsnak elmondta, hogy a zenész rohamos fogyásnak indult, gyenge és emellett depresszív is. dr. Csontos Zsolt ügyvéd még hozzátette:
Ügyfelem továbbra sincs jól, az állapota nem javult, igaz, nem is romlott az utóbbi időben. Kórházi körülmények között van, nincs igazán jókedvében. Bár tudja, hogy a büntetése felénél tart, véleményem szerint ő most sokkal inkább az előtte álló fél évre gondol szomorúan, semmint annak örülne, hogy a felét már letudta. Különben a muzsikus novellát ír és állandó olvasmánya a Biblia - Galambos Lajos a börtönből adott interjút a nyáron a Fókusznak.