Gyurcsány: 56 napot adunk az Országgyűlésnek, hogy az feloszlassa magát
Nem lennék most az Országgyűlés helyében, ha nem is órái, de napjai maradhattak (szám szerint 56, de ugye ki számolja*).
Gyöngytyúk olyan gyorsan nem csapott még le semmire, mint a DK Magyar Péter újévi beszédében belengetett előrehozott választásos ötletére: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke tegnap már arról értekezett, hogy „azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy nem kell megvárni, hogy 2026 tavaszáig ez a kormány hivatalban maradjon”, hozzátéve azt azt is:
„mint a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának a vezetője kezdeményezzük egy ilyen parlamenti határozat elfogadását, amelyben azt kérjük, hogy oszlassuk fel a parlamentet, és írjunk ki előrehozott választást. Ez a normális rendje ilyenkor a dolgoknak.”
Nos, megígérték, megcsinálták.
A DK az imént sajtóközleményben tudatta, hogy már be is nyújtották az előrehozott választásról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amelyben egyenesen azt javasolják, hogy az Országgyűlés a következő határozatot hozza:
- Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvénye 3. cikk (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 2025. március hó 1. napjával kimondja feloszlását.
- Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A javaslat értelmében így 56 nap múlva lesz esedékes a feloszlatás - már ha az Országgyűlés a határozati javaslatra rábólint. És hogy miért adtak ilyen rövid határidőt?
A minél korábbi időpont felkészülési időt biztosítana az új választások lebonyolítására, valamint az ország stabilitásának és demokratikus működésének helyreállítására.
Becsüljük meg a DK töretlen optimizmusát, ez ugyanis nem az első olyan eset, amikor előrehozott választásra rezonálnak (volt ilyen tavaly is, de korábban is utalgattak rá néhányszor, például 2014-ben is), bár tény, hogy korábban ennyire konkrétan nem álltak bele a témába.
A kétharmados többség nagyobbik fele, a Fidesz-frakció tegnap ennyit reagált:
„Brüsszelben elképesztő kapkodásba kezdtek. Már nem csak a mentelmi joggal sakkban tartott Magyar Pétert, hanem korábbi helytartó-jelöltjüket, Gyurcsány Ferencet is bevetik.”
Visszaszámlálás indul.
*JAVÍTÁS: Eredetileg rosszul számoltam, március elseje nem 55, hanem 56 nap múlva esedékes. Elnézését kérek a pontatlanságért!