Több évtizedes ügyvédi pályám során , azt hittem mindent láttam már az igazságszolgáltatás berkein belül. Tévedtem.
A tegnapi egyik itthoni főhír az volt, hogy az egyik vidéki törvényszék bírája előre megbeszéltek egy ítéletet egy ügyvéddel, ezt valaki felvette valamilyen hangrögzítő eszközre , és azt a tárgyaláson lejátszották, és majd a bíró lemondott a tisztségéről.
Eddig a hír, és azt hiszem ezt nagyon nehéz lesz megemészteni.
Tételezzük fel,
a./ bíró vette fel
b./ az ügyvéd vette fel
c./ más vette fel.
Az a . verziót kizárom, a c. sem valószínű / de nem zárom ki/ , tehát a legvalószínűbb hogy az ügyvéd / fogalmam sincs , hogy ki/ vette fel a beszélgetést.
Ezután történt, hogy a felvett beszélgetést lejátszották a tárgyaláson , majd a bíró lemondott a tisztségéről, megjegyzem, korrupcióról szó sem volt.
Tehát ez a tényállás, és a b.verzió szerint történtek az események. Mérhetetlenül fel vagyok háborodva, hogy
a,/ bíró előre közli, hogy milyen ítélet várható, noha a tanácsban többen vannak és nem hangzottak el a még a perbeszédek, mintha ezek már nem is számítanának ,
b./ nem kevesebb aljasság ennek a beszélgetésnek a felvétele, és nyilvánosságra hozatala, kivéve ha a rendvédelmi szervek bírósági engedéllyel rögzítette, de ezt kevéssé hiszem.
Mi is a tanulság ebben: tény, ez az eset tovább növeli bizalmatlanságot a bírósági tekintéllyel szemben , de a felvételt nyilvánosságra hozó személy szerepe a számomra erkölcsileg teljesen elítélendő.
László Hegedűs