„A szegénységben nincs semmi nemes. Voltam gazdag, voltam szegény, és mindig a gazdagságot választottam” – mondja Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasában. Tudjuk, mi lett a vége: bukás, csőd. Most ugyan nem dollár tízmilliókról van szó, hanem csak forintmilliókról, de a ’26-os választáshoz közeledve nálunk is felmerül a bukás rémképe. Esetünkben azonban nem néhány becstelen bróker sorsa a tét, hanem Magyarországé.
A film brókereinek funkcióját itthon a régi ellenzéki pártok politikusai töltik be. A Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt után e hét szerda óta már a Momentumról is tudni, hogy nem kíván a partvonalon kívül maradni, holott kétszázalékos pártként ott volna a helye.
Az, hogy a beszántott és sóval felhintett hazai politikai szintérre egy új, kivételes politikai érzékkel megáldott ember mögé milliók álltak, akik őt tűzön-vízen át támogatják, az nem csak érthető, hanem elengedhetetlen is.
Alapvető nemzeti érdek, hogy végre megint van egy ilyen párt. Sokkal inkább az a kérdés, hogy egy végtelen kudarcsorozat után mit akarnak még mindig a régi pártok, amelyek szinte már csak a nevükben léteznek? Mi az ő értelmük, hasznuk? Nem számít, 2026-ban a Momentum is ott fog púposkodni mind a 106 választói körzetben, azaz a DK-hoz és a kutyákhoz hasonlóan ők is mindenütt „ráindulnak” a Tisza Párt jelöltjeire. Ez a mai hazai helyzetben bűn. Ráadásul az elnökük, T. M. szerint ők nem csak a Fideszt, hanem a Tisza-szavazók „törzsi mentalitását” is le akarják cserélni. Mit?
A fennhéjázás azonban a kisebb baj, sokkal nagyobb, hogy egy lényegében szavazók nélkül maradt párt elnöke nem hajlandó figyelembe venni a választási realitást. Pedig azt csupán pár nappal korábban a saját párttársa, Orosz Anna pontosan fogalmazta meg a Partizánon: „Van egy olyan választási rendszer, amelyről most már minden választó tudja, hogy azt feltételezi, hogy egy kihívója legyen az Orbán-rendszernek, és most Magyar Péter személyében van egy olyan kihívója.” Mi nem érthető ezen? Ha létezik a világon etikátlan munkahely, az a jelenlegi magyar parlament.
A minden hasznos feladatból rég kifogyott ellenzéki képviselők tudják, hogy halálsoron lévő pártjaiknak semmi befolyásuk nincs az ország ügyeire: a parlament működésére, a törvényhozásra, a szavazásokra – a Fidesz levegőnek nézi őket. És pontosan emiatt a választók is. Persze havi 2-2,5 millióért levegőnek nézve lenni sem rossz üzlet, ezért is szeretnének ’26 után is tovább üzletelni. Lehet fogadásokat kötni, hogy a már nulla százalék körüli LMP és Jobbik is úgy dönt-e, hogy indul? És hányan lesznek még!
Leonardo DiCaprio az aljasságot tanulta meg filmbeli, első munkahelyén, azt, hogy a bróker egyetlen célja minél több pénzt keresni. Márpedig a miniszterelnöknek bőven van tapasztalata az aljasságban, az emberek megvehetőségében, ezért nem csak a képviselők fizetését emeli folyamatosan, hanem pártjaiknak is épp most tette újabb milliárdokkal édesebbé az árulást, arra ösztönözve őket, hogy eszükbe ne jusson nem indulni a választáson. Hiszen egy szoros versenyben, ha csupán néhány plusz képviselői helyet el tudnak venni a Tiszától, az a Fidesz hatalmon maradását jelentheti.
A régi ellenzéki pártok nem csak a bőséges anyagi juttatások miatt tervezik megszegni az „egy az egy ellen” indulás választási vastörvényét. Féltékenység és ellenszenv – többségükben így éreznek Magyar Péter iránt, s ebben osztoznak megmaradt választóikkal. Azt viszont sosem fogják elismerni, hogy még a Fidesz újabb győzelmét is inkább lenyelnék, mint a Tiszáét, ezért felőlük akár maradhat is az autokrácia, a maffiaállam, az ő megélhetésük biztosítva lesz. Na és a többi millióké? Mivel a valódi indokaikat nem mondhatják ki, arra hivatkoznak, hogy azért indulnak, mert a „nem Magyar Péterre szavazóknak is kell egy közösség, ahova behúzhatják az ikszet”. Egy politikai párt azonban nem nyugdíjasklub, ahova jól érezni magukat mennek az emberek.
Egy párt közösségi funkciójának egy ilyen tönkretett, vergődő országban csak a nagyon sokadik szempontnak szabadna lennie. A teljesen fölöslegessé vált régi ellenzéki pártok politikusainak és szavazóinak van még egy érvük amellett, hogy miért van rájuk szükség: „értékalapú politizálás”, ez az ő Jolly Jokerük. Csakhogy egy despotikus rendszerben érték alapon választani a hasznosság, célszerűség helyett súlyos tévedés, még inkább végzetes hiba: nem lehet ugyanis fontosabb érték, mint az Orbán-rendszer megdöntése.
Amúgy miben láthattuk e pártok értékalapú politizálását? Csak nem abban, hogy a kutyák az aszfaltra firkáltak, a momentumosok kikötözték magukat valamihez, az LMP Schmidt Mária vasárnapi főztjét ette, a DK pedig hetente elmondta, hogy egyedül ők viszik a demokrácia fáklyáját? Nem épp Magyar Péter elsöprő sikere mutatja az efféle értékalapú politizálás értéktelenségét? Mindazonáltal a régi ellenzéki pártok vezetői még bizonyíthatják, hogy nem kizárólag a pénz miatt politizálnak, és hogy valóban ők is demokráciában akarnak élni. Ezért biztassák arra a sajátjaikat, hogy szavazzanak majd ők is a Tiszára, mert csak teljes társadalmi összefogással győzhető le a Fidesz, azzal viszont biztosan.
Miért kéne ehhez Magyar Pétert szeretni, a rezsimet kell utálni. És azt is elmagyarázhatnák, hogy egy domináns párt felcserélése egy másik domináns párttal sokféle eredményhez vezethet, de közülük épp egy újabb egyeduralom esélye a legkisebb, viszont az összes többi jobb, mint ami most van. És a majd ismét demokratikus Magyarországon kezdjék el újra szervezni pártjaikat.
Sok mindent tehetnek, csak egyet nem: ne tőzsdézzék el Magyarországot.
