Csütörtökön teljes gőzre kapcsolt a Campus Fesztivál: a színpadok között, ahol egymást váltották a jobbnál jobb előadók, csak úgy hömpölygött a tömeg - az ember tényleg azt se tudta, melyik programhelyszínt válassza a kínálatból.

A Tankcsapda B-oldalas dalokkal érkezett, fellépett Nótáry Mary és a Margaret Island, de megtáncoltatta a közönséget a Pannonia Allstars Ska Orchestra is, a nagyszínpadon pedig a francia Martin Solveig olimpiai szettje után Azahriah szórakoztatta a publikumot.

Amikor az ember először megy életében fesztiválra, meghatározó, hogy melyik rendezvényt választja.

Én annak idején a Szigeten tapasztaltam meg, milyen érzés önfeledten szórakozni egy olyan helyen, ahol tényleg minden arról szól, hogy az emberek együtt jól érezzék magukat.

Így persze azonnal magasra is tettem a lécet, hiszen ezután mindent ehhez a fesztiválhoz mértem, és csak kevés alkalommal éreztem úgy, hogy megkapom azt, amit egy ilyen rendezvényen szeretnék.

A Campuson viszont tegnap este pontosan ez történt:

a Nagyerdei Stadion körüli forgatagban szinte tapintható volt az a bizonyos fesztivál-feeling, amit egy ilyen típusú eseményen vár az ember.

Hogy vajon kizárólag Azahriah fellépésének köszönhető-e, hogy ennyien kilátogattak a rendezvényre, azt nem tudom határozottan kijelenteni, de egy biztos: rengetegen voltak, és nemcsak a Z-generációs korosztályból – gyerekeket és idősebbeket is lehetett látni a tömegben, a Campus ugyanis egy olyan fesztivál, amely valóban egy kulturált, biztonságos és tiszta környezetben működik, ráadásul idén eddig kifejezetten az a tapasztalatom, hogy a koncertek is kifogástalanul szólnak.

Talán kicsit lehetne nagyobb a hangerő, de mivel a fesztiválváros lakott területen építik fel, teljesen érthető, hogy nem lehet hangosabb a dübörgés.

Ugyan szerdán sem volt hiány mulatásból, de csütörtökön valóban beindult a pezsgés a fesztivál területén.

Bármerre is mentem, mindenhol önfeledten szórakozó embereket láttam, estére pedig olyan érzésem volt, mintha egyik programhelyszíntől a másikig csak úgy sodorna a tömeg.

A nemzetközi kínálatból Martin Solveig a nagyszínpadon lépett fel – a párizsi Dj olimpiai szettel érkezett, legalábbis így vezette fel a saját műsorát, amit jórészt mások slágereiből gyúrt össze.

Kicsit fura, hogy az Azahriah előtti idősávba került, hiszen a Tankcsapdát sem előzte be Gayle – persze érthető, hogy a három telt házas Puskás-koncertje után a Z-generáció magyar szupersztárját tartják idehaza húzónévnek.

Kétségtelen, hogy Azahriah koncertjére rengetegen érkeztek, ráadásul mindenféle korosztályból.

Az kicsit zavaró volt, hogy a műsor alatt folyamatosan mászkáltak és helyezkedtek az emberek, mert így nem volt egyszerű egy olyan pontot találni, ahonnan ténylegesen látunk is valamit az előadóból.

Megmondom őszintén, miután jómagam a Puskás-koncertek egyikén is ott voltam, így picit tartottam attól, hogy egy fesztiválos buli, ahol egész egyszerűen nem lehet kivitelezni azt a látványorgiát, amit egy ötvenezres stadionba bepakolnak, vajon mennyire teszi „szegényessé” számomra a produkciót, de így utólag azt gondolom, a stáb abszolút kihozta a maximumot abból, amire egy ilyen típusú rendezvény lehetőséget ad.

Konfetti, tűz, füst, kreatív vizuál, minden volt, miközben a Z-generáció reménysége mezítláb sasszézott a hangszerek között, és már rögtön az elején sikerült feltüzelnie a közönséget azzal, hogy két olyan nótával indított (Introvertált dal, Miafasz), amelyek nem csak a hardcore fanok számára ismertek.

Utóbbiakból persze akadt bőven a helyszínen, sokszor csak kamilláztam, ahogy kívülről fújtak körülöttem az emberek olyan dalokat, amelyeket egy random zenekedvelő elsősorban a tempó miatt elsőre le se tud követni.

A kemény mag a küzdőtér szívében tombolt, és Azahriah minden mozdulatát leste.

Kövessetek engem!

– szólt a koncert egy pontján az előadó, majd ritmusra tapsoltatta a közönséget, akik valószínűleg bármit megtettek volna, csak hogy együtt lélegezzenek a produkcióval.

Abszolút pozitív, hogy Azahriah mellé ezúttal is érkeztek vendégelőadók – az egyik dalnál megjelent Queen Omega, aki egyébként aznap egy másik színpadon lépett fel, később Desh is csatlakozott, majd Young Fly és a PASO frontembere, Lord Panamo alias Tóth Kristóf KRSA is berobbant a színpadra (neki is volt aznap máshol jelenése), hogy előadják a Rampapapam című közös dalukat.

A koncert a Mind1 című számmal zárult, amit jórészt a közönség énekelt el – egy előadó számára talán nincs is nagyszerűbb érzés, mint amikor a színpadról azt látja, hogy több ezer ember kívülről fújja egy, a saját gondolataiból és érzéseiből megírt szerzemény sorait – ha azt érzi, hogy a világával mások is azonosulni tudnak.

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy Azahriah per pillanat generációkon átívelve képes a dalaival az embereket megszólítani.

Azután sem állt meg az élet, hogy elcsendesült a nagyszínpad. Sőt!

A tömeg nagy része más programhelyszíneken folytatta a mulatozást – folyt az üdítő és a sör, készültek a fesztiválos menük, az ember csak kapkodta a fejét a sokadalomban, ahogy A-ból B-be igyekezett átverekedni magát.

Ennek ellenére egy pillanatig sem éreztem azt, hogy túlzsúfolt lenne a helyszín, ráadásul a Campus közönsége abszolút egy kulturáltan szórakozó társaság.