Bakondi: "Azokat a bűnözőket engedtük szabadon az embercsempész ügyekben akik már nem jelentenek biztonsági kockázatot Magyarországra”
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György szerint az embercsempészek elengedésénél sokkal veszélyesebb lenne az, ha a börtönzsúfoltság miatt nem tudnának bűnözőket rabosítani.
Vasárnap ért véget a 2024-es Tusványos, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ismét beszédet mondott, amire a nemzetközi reakciók sem maradtak el.
Az RTL Tusványoson Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját kérdezte az embercsempészek 2023-as szabadon engedéséről.
Bakondi György elmondása alapján csak azokat engedték ki, akik sofőrként vettek részt a bűncselekményben, mivel
„ők már nem jelentenek biztonsági kockázatot”.
Azok, akik fegyvereket használtak vagy megpróbáltak elgázolni valakit, a miniszterelnöki tanácsadó szerint még mindig börtönben vannak.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint jó hír, hogy a kormány felismerte, hogy a túlzsúfolt végrehajtó intézmények nem optimálisak, szakértőjük nem érti, miért épp az embercsempészeket kellett szabadon engedni.
„Egyre többen kerülnek Magyarországon börtönbe, függetlenül ettől a bűnelkövetői csoporttól. Kérdezem én, a szabálysértési eljárások, például azoknak a szülőknek az esetében, akiknek a gyereke hiányzott 30 órát az iskolából, mitől társadalomra veszélyesebb, mint az embercsempészek?”
– mondta Krámer Lili, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa az RTL azon kérdésére, hogy miért nem magyarokat engedtek ki a börtönökből, akiket a hatóságok jobban szemmel tudnak tartani, mint a hazatérő csempészeket.
Bakondi György utóbbi kérdésre nem válaszolt.