D. Tóth Kriszta írása változtatás nélkül.

A Jóisten, akivel takaróztok.

Aki mögé elbújtok.

Gyáván, büszkén, bután, tapsolva, gyűlölve, hazudva, cinikusan.

Kirekesztve azt, aki semmi mást nem akar, csak szeretni és szeretve lenni. Élni.

Tisztességben, egészségben, biztonságban nevelni a gyerekeit.

Vagy pusztán egy esélyt arra, hogy valaha családja legyen. Egy másik nővel. Egy másik férfival. Vagy egyedül.

Sűrű a mohó gőg köde, elhiszem, hogy nem látjátok: emberek, gyerekek, családok – igen, családok – életével játszotok. Érvénytelenné teszitek a puszta létüket.

Alaptörvény-ellenessé a magánéletüket. Billogot süttök rájuk, mert másképp éreznek, mást gondolnak, másra vágynak, mást hisznek.

Mindent megtesztek a hatalomért, semmi nem drága. Persze hogy nem. Telik rá. Kifizetjük ezt is.

Csillagrendszereket hazudtok le az égről, vallást csináltok a tudományból, tudományt a vallásból.

Bátorságnak hívjátok a gyávaságot, szabadságnak a kirekesztést, kereszténységnek a gyűlöletet, kormányzásnak a kampányt, győzelemnek a vereséget, információnak az elhallgatást, konzultációnak a manipulációt, versenynek a korrupciót, tisztességnek a színjátékot.

Jutalmazzátok a meghasonulást, kivágjátok a fákat, feltöltitek a partot, átminősítitek a földet, átírjátok a törvényeket.

A magatok kénye-kedve szerint belezitek ki a fogalmainkat, megerőszakoljátok az anyanyelvünket.

Magánvagyonná nevezitek át a közpénzt, az utolsó molekula oxigént is kiszívjátok a diskurzusból, a versenyből.

A kétségbeesésbe taszítotok embereket. Propagandának hívjátok az életüket.

Célkeresztet rajzoltok a homlokukra, rájuk külditek a kutyákat.

Egy tollvonással az egész létüket teszitek semmissé, mert nektek most éppen erre van szükségetek.

Készültök. Megmutatjátok az irányt. És a rendszer teszi a dolgát.

Ma már magától. Nem kell hozzá napi parancs, beleégett rég a küldetéstudat a homloklebeny szöveteibe.

Olajozottan működik az öncenzúra. Tudják, ki az ellenség, mondanotok sem kell. Indul a csatársor, passz a középpályán, felívelés, hosszú, lesvonalon túl a támadó, már fújna a bíró, de fél szeme a VIP-tribünön, egy pillantás alatt érti, mi a dolga, nem sípol, mehet a támadás, nincs megállás… a kapus keze gúzsba kötve, bokáján lánc… micsoda lövés! Gól. Felrobban a stadion.

Az éjjel soha nem érhet véget. Varázsolj nekünk valami szépet.

Belenéztek a szemünkbe, és azt mondjátok: jogállam. Szabadságharc. Család. Kereszténység. Senkit nem hagyunk az út szélén. A magyar egészségügy világszínvonalú. A járványkezelés sikeres. Az oktatás Európa-hírű. Az Index kormányfüggetlen. Az SZFE-n agymosás megy. Az alaptörvény gránitszilárdságú. Mindez miattunk. Értünk. Az egészségünkért. A gyerekeinkért. A nőkért. A lelkünkért. Meg kell védeni. Mi tudjuk, hogyan. Bízz bennünk. Te ne aggódj. Ha nő vagy, ne versenyezz.

Legyenelég!

Love me tender. Sziauram.

Beleírhatjátok az alaptörvénybe magatokat.

Megmondhatjátok, mi a család, ki a magyar, mi a nemzet, kiben higgyünk, kit gyűlöljünk, mitől féljünk.

De azt, hogy kik vagyunk, hogy kit szeretünk és hogyan, nem vehetitek el tőlünk.

A Jóisten a miénk is. Imádkozunk hozzá – értetek is.

Szerző.: D. Tóth Kriszta