Életbe lépett a melegek kivégzését lehetővé tevő törvény, aminek Bencsik András annyira örült
A kormánypárti Demokrata főszerkesztője, Bencsik András márciusban jó hírnek és gyönyörű jelzésnek minősítette, hogy Ugandában elfogadtak egy törvényt, amely alapján meg lehet gyilkolni melegeket. Annyiban tévedett, hogy a szóban forgó jogszabály csak pünkösdkor lépett életbe, és abban sem fogalmazott pontosan, hogy éppen Amerikában „tombolnának” leginkább a törvény miatt. Az viszont helytálló megállapítás lehet, hogy a törvény alkalmazása precedenst jelenthet a kontinensen.
Pünkösdhétfőn derült ki, hogy Uganda elnöke, Yoweri Museveni aláírta azt a homoszexualitás elleni törvényt, amely alapján az elítéltekre több évtizedig vagy életfogytig tartó börtön, sőt akár halálbüntetés is kiszabható.
Az ország parlamentjének 389 képviselőjéből kettő kivételével mindannyian megszavazták a jogszabályt. Ez az a törvény, aminek a hírére márciusban a Hír Tv műsorában nagyon megörült Bencsik András. A gyűlöletbeszéd lehetőségét is felvető kinyilatkoztatása, ami miatt a Médiatanács hatósági eljárást indított, így hangzott: A bubuk az új szentek. És akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével. Ez egy üzenet, hogy Afrika nemcsak, hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul.
Mert Uganda csak egy ország, de ők voltak a legbátrabbak, vélhetőleg a többi is követi. 2014-ben Ugandában már elfogadtak egy hasonló tartalmú törvényt, de akkor a nemzetközi felháborodás hatására – hivatalosan azonban technikai okra hivatkozva – hatályon kívül helyezte azt a legfelsőbb bíróság. Amikor 2014-ben ez történt, 20 éves voltam. Eltelt egy évtized, 30 éves vagyok. És nem akarom ezt átélni. Nem akarok még egy évtizedet abból, ahol most tartunk – mondta egy rendezvényen Qwin Mbabazi ugandai LMBTQ-aktivista. Ugyanakkor a parlament elnöke üdvözölte az elnök döntését, mert szerinte a törvény védi a család szentségét. „Keményen kiállunk, hogy megvédjük népünk kultúráját, értékeit és törekvéseit” – tette hozzá a Twitteren közölt nyilatkozatában. Nemzetközi nyomás Nemzetközi felháborodás most is van, az Európai Unió, az Egyesült Államok és az ENSZ is figyelmeztetett.
Joe Biden amerikai elnök úgy fogalmazott közleményében: Tragikus megsértése ez az egyetemes emberi jogoknak. Nemcsak az ugandaiakkal szemben, hanem az országban tartózkodó amerikaiakkal szemben is. Washington emellett további lépéseket (szankciókat és beutazási tilalmat) is kilátásba helyezett azokkal szemben, akik súlyos emberi jogi visszaélést követnek el vagy köthetők a korrupcióhoz.
Az USA a kelet-afrikai ország fő kereskedelmi partnere, ráadásul Uganda egy olyan törvény kedvezményezettje, amivel könnyebben fér hozzá amerikai piacokhoz, vámmentesen exportálhat termékeket az Egyesült Államokba.
Via. 24.hu