Jürgen Roth német író régóta, számos könyben foglalkozik a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatával, teszi mindezt különös figyelemmel Kelet-Európára.

A „Schmutzige Demokratie” (Piszkos Demokrácia) címmel németül tavaly megjelent, Magyarországon is rendelhető új könyvében tekintélyuralmi rendszereket és a bennük burjánzó korrupciót mutatja be.

Egy markáns példája erre Magyarország: a könyv 77-92. oldalán Dietmar Clodo egykori „bombagyáros”, Pintér Sándor örökös belügyminiszter, és Szemjon Mogiljevics orosz maffiafőnök az 1990-es években kialakult kapcsolatát veszi górcső alá.

A könyvfejezetet az Átlátszó fordításában, a szerző engedélyével teljes egészében közöljük, az eredeti szövegen az érintettel egyeztetve annyit változtatva, hogy az egyik Roth által megnevezett nyomozóhatósági forrásnak a magyar változatban csak a monogramját használjuk.

 

 

 

Amikor 1998-ban Orbán Viktor belügyminiszternek nevezte ki Pintért, egy parlamenti bizottság megállapította, hogy valószínűleg kapcsolatban állt a magyar alvilág magas rangú tagjaival. Közéjük tartozott állítólag a német Dietmar Clodo, a „bombagyáros” is. 2013. október 8-án a tekintélyes hetilap, a Heti Világgazdaság (HVG) az Együtt – Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) ellenzéki párt Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatosan benyújtott írásbeli beadványáról számolt be. A beadvány említ olyan híreszteléseket, miszerint „Pintér Sándor a kilencvenes évek elején többször is találkozott olyan hírhedt bűnözőkkel, mint a bombagyárosként ismertté vált Dietmar Clodo”.

A „híresztelések” egyik tanúja Clodo felesége, aki ténylegesen kijelentette, hogy 1997-ben Pintér, aki akkor még vállalkozó volt, több alkalommal is felkereste férjét. Az ezekkel a vádakkal kapcsolatos kihallgatása során Pintér kezdetben tagadta, hogy ismerné Clodót. „Azt hallottam, hogy állítólag négy-öt alkalommal találkoztunk, és közös üzleteink voltak. Én nem találkoztam sem négy, sem öt alkalommal Clodóval, és nem voltak közös üzleteink.” Pár nappal később a belügyminiszter ezt mondta: „Nem ismerem személyesen, az iratokból igen, hiszen korábban általánosan ismert szereplője volt a magyar alvilágnak.

Felismertem egy hölgyet, aki az egyik üzleti tárgyaláson hűsítőket szolgált fel. Azt gondoltam, titkárnőként volt jelen a tárgyaláson. Később azután megtudtam, hogy a hölgy Dietmar Clodo felesége, ezért ki kell jelentenem: nem kizárt, hogy találkoztam Dietmar Clodóval. Hozzá kell tennem, hogy az üzleti tárgyalás során biztonsági cégének egyik termékét ismertem meg.” Dietmar Clodo másként adja elő a történteket. „Annak idején a moszkvai székhelyű, különleges biztonsági megoldásokat kínáló SAS vállalat tulajdonosa voltam.

Az ajánlatban szerepelt egy izraeli termék, golyóálló üveg, amelynek másik oldaláról vissza lehetett lőni. A bemutatót egy speciális katonai terepen tartottam.” Nála volt az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának ajánlása. Története kalandosan hangzik. „Jöttek a rendőrségtől, a terrorelhárítástól és a katonaságtól is, hogy megnézzék a terméket. Mint ez ilyen alkalmakkor lenni szokott, a Kempinskiből hozattam a büfét. A büfé közepén, egy jégkupac tetején ott volt két doboz kaviár. Egyszer csak megérkezett egy civil, elővette az aktatáskáját, és beletette a két doboz kaviárt. Szóltam a titkárnőmnek: Éva, menj oda, és küldd ide hozzám.”

Elmondása szerint ő volt Pintér Sándor, akit korábbi találkozókon is látott már. Dietmar Clodo azt is állítja, hogy a kilencvenes évek közepén Szemjon Mogiljevics megbízásából pénzes borítékokat adott át különböző személyeknek, köztük az akkori rendőrfőkapitánynak, Pintér Sándornak is. Erről számolt be a HVG is, és a kijelentést nem cáfolták meg.

Dietmar Clodo így írja le Pintér Sándort, az akkori rendőrfőnököt: „A szememben ő egy volt a korrupt alakok közül, akiknek hasonló csomagokat kellett átadnom a kilencvenes évek közepén.” De mennyire hiteles ez a kijelentés? Ki az a Saar-vidéki születésű Dietmar Clodo, aki Magyarországon a jelenlegi belügyminiszter ellen valló koronatanú lett? Megpróbáltunk utánajárni. Annyi biztos, hogy egy rendkívül színes személyiség, aki szoros kapcsolatban állt magas rangú magyarországi bűnözőkkel, legalábbis 1998-ig bezárólag.

A nyolcvanas évek elején a ma 65 éves Dietmar Clodo néhány évet Afganisztánban töltött, és akkoriban – nem tudni, kinek a megbízásából – támogatta az afgán mudzsáhidokat, különösen Gulbudin Hekmatyart a szovjet csapatok elleni harcban. Számos tapasztalatra tett szert, amikor a hetvenes évek elején zsoldosként Rhodéziában harcolt. Több forrás is igazolja, hogy több alkalommal találkozott többek között Osama Bin Ladennel, akit nagyon „nyugodt személyiségnek” nevezett. Kevésbé pozitívan nyilatkozott Ajman al-Zawahiriról, al-Káida második emberéről. „Szörnyű volt, amit a foglyokkal csináltak.” Nyelvi nehézségei nem voltak. Clodo nemcsak angolul, franciául, arabul, magyarul és németül beszél, hanem urdu és pastu nyelveken is. 1989-ben érkezett Magyarországra, ahol biztonsági vállalkozást alapított, és saját elmondása szerint a „független magyar Kereskedelmi- és Iparkamara” nemzetközi szekciójának vezetője lett. Igaz ez?

Az osztrák Die Presse című napilap 1990. augusztus 6-án cikket jelentetett meg róla. „‘Magyarország a lehetőségek tárháza’ – mondja Dietmar Clodo, a független magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője a Pressével folytatott beszélgetésben. ‘Az új cégek közül sajnos sokaknál gyorsan le is kell húzni a rolót, de a magyarok ezt könnyedén zsebre teszik’ – meséli Clodo, aki nemzetközi üzletemberként Budapesten vert tábort, és az új kereskedelmi kamara alkalmazásába került.” Szemjon Mogiljevicset Budapesten ismerte meg egy a frankfurti reptéren történt, sokatmondó eseményt követően.

„Épp be akartam csekkolni, amikor egy izmos, vastag aranylánccal és Rolex órával felszerelkezett ember odalépett hozzám, és átölelt. Dimitrij volt az, akit csapatom elfogott Afganisztánban, és akinek segítettem megszökni. Örült a viszontlátásnak. Az üdvözlés után így szólt: ‘Szeretném bemutatni neked a nagybátyámat, Mihaszt.’” Mihasz Szergej Mihajlov beceneve, ő volt a szolncevói bűnszervezet, az akkor legnagyobb orosz maffiaszervezet főnöke. „Két másik ember is volt vele. Remélem, hogy az üzlettársam nem lája őket – gondoltam. Pont olyan maffiózó kinézetük volt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, aranylánc stb. Dimitrij megkérdezte: ‘Mit csinálsz mostanában? Még mindig harcolsz?’ Nem, most Magyarországon élek. Budapesten. ‘Az hozzánk tartozik, a budapesti főnök hozzánk tartozik. Ismered Szevát? Meg kell ismerkedned vele! Ha bármire szükséged van Budapesten, elintézzük.’” Szeva Szemjon Mogiljevics beceneve.

 

 

 

 

„Néhány nappal később egy Bentley áll meg a házam előtt. ‘Szeva vár téged.’”

A sofőr a Kempinskibe, a budapesti elitszállodába vitte. Clodo ott újra találkozott régi ismerősével, Dimitrijjel. Egy nagy asztalnál, nagydarab testőrökkel körülvéve, ült Szergej Mihajlov, Viktor Averin, aki szintén a szolncevói bűnszervezet vezetőségi tagja, és Szemjon Mogiljevics.

Clodo így beszélt erről:

„Elmondtam neki, hogy mivel is foglalkozom, és utána még többször találkoztunk.”

Úgy tűnt, a Kempinski-beli találkozó után Mogiljevics és Clodo között szoros bizalmi kapcsolat alakult ki, már csak azért is, mert mindketten zsidó vallásúak voltak.

És itt jönnek a képbe a bizonyos befolyásos embereknek átadott pénzekkel kapcsolatos vádak.

‘Figyelj csak!’

– mondta Szeva egyik nap, ‘van egy-két ember, akik rendszeresen kapnak tőlem pénzt.

Tudsz nekem segíteni a dolog intézésében? Nem akarom, hogy az orosz embereim megtudják, és a nem zsidókban nem bízom.

Dietmar Clodo beleegyezett, hiszen a szolgáltatásáért, ahogy mondja:

„igazán jó pénzt kapott.” A Budapest, III. kerület, Meggy utca 19. alatti házának látogatóit mindig a szuterénben található könyvtárban fogadta. Clodo eskü alatt vallotta: „T. és Pintér is eljött hozzám, és megkapták tőlem a borítékot, amelyben általában 10 ezer márka volt”.

Meddig tartottak a kifizetések?

„1996-ig, utána már nem rajtam keresztül folytak. Ezek olyan emberek voltak, akik elintéztek ezt-azt Szevának. De hogy kik voltak azok, az engem egyáltalán nem érdekelt. Ha Szeva azt mondta nekem, adj nekik pénzt, én adtam. Teljesen mindegy volt, ki volt az. Az azonban nyilvánvaló volt számomra, hogy befolyásos emberek voltak.”

Mogiljevics mindenesetre bebiztosította magát.

”Szeva azt akarta, hogy legyen valami bizonyítéka az átadásról. A könyvtáramban, az egyik kötet mögé elrejtettem egy kamerát.”

Ha Clodo állításai igazak, nemcsak Pintér Sándor és egy másik magas rangú rendőrtiszt részesült a pénzügyi juttatásokból.

 

 

A beszélgetés során elmondta, kész ezeket az állításokat bármilyen bírósági eljárás keretében eskü alatt is megismételni.

Hiszen Szeva barátja CD-re írta a pénzátadásokról készült felvételeket. Kétszer küldtem e-mailt Pintér Sándornak, és kértem, hogy foglaljon állást Clodo vádjaival kapcsolatosan.

„Clodo azt állítja, hogy találkozott Önnel 1996-ban és 1997-ben. Igaz ez? És ha igen, hol és milyen okból került sor a találkozókra? Clodo azt állítja, hogy különböző alkalmakkor (1995) pénzt adott át Önnek Szemjon Mogiljevics megbízásából a házában. Igaz ez az állítás, vagy hazugság? Clodo azt állítja, hogy Ön közös üzletre vonatkozó ajánlatott tett neki. Hozzá tud szólni ezekhez a vádakhoz?”

A Dietmar Clodo vádjainak megválaszolására vonatkozó felszólításra Pintér Sándor belügyminiszter nem válaszolt.

A második alkalommal kért állásfoglalásra sem érkezett válasz. Dietmar Clodo azonban a rendelkezésemre álló, eskü alatt tett nyilatkozatával igazolja vádjait.

Még érdekesebbé válik az ügy egy további vád kapcsán. Dietmar Clodo elmondta nekem, hogy 1994 tavaszán, nem sokkal a parlamenti választások előtt pénzt adott át egy akkor még fiatal, ma már rendkívül komoly befolyással bíró magyar politikusnak is.

„Szeva tolmácsa egyszer közel egymillió márkát tartalmazó bőröndöt hozott nekem. Szeva azt mondta nekem, támogatás a választási kampányhoz. Egy fiatal fickó kapta, aki először nem akart eljönni a házamba. Azt mondtam neki: ‘Figyelj ide! Van itt egy bőröndnyi pénz. És én biztosan nem fogok vele az utcán szaladgálni. Ha tehát nem kéred, akkor megmondom Szevának, és majd elviszi a bőröndöt. Nekem mindegy.’ Végül egy idősebb úrral eljött hozzám, és elvitte a bőröndöt. Hogy ki volt az, az engem nem érdekelt.”

Később megtudta, ki volt az.

A HVG-nek adott egyik interjúban 2013 szeptemberében meg is nevezte a magas rangú kormánypolitikust. De az újság jogi megfontolásokból úgy döntött, nem írja le a politikus nevét.

A magas rangú kormánypolitikus nem válaszolt a Dietmar Clodo vádjaival kapcsolatos kérdésre.

A végső határidőt megjelölő megkeresés is megválaszolatlan maradt mind a politikus, mint a kormányiroda részéről.

Clodo ezzel szemben elmesélt nekem még egy kalandos történetet, amelyet azonban eskü alatt tett nyilatkozatában így adott elő:

„1998 tavaszán budapesti lakásomban felkeresett Pintér Sándor és munkatársa, egy egykori rendőr alezredes. Koraeste volt. A beszélgetés során azt követelte, hogy 51 százalékos részesedést szerezhessen a vállalkozásomban. Fel voltam háborodva. Hogy jön ehhez, hiszen tudja, hogy Szevával dolgozom együtt. Vita alakult ki köztünk, és én pofon vágtam Pintért, majd kidobtam a házamból. A feleségem tanúja volt mindennek.”

Dietmar Clodo budapesti félvilági felemelkedésének 1998. június 3-án hirtelen vége szakadt. A rendőrség felforgatta a házát, bilincsbe verték, és rács mögé került.

Bűntársainál többek között tíz kilogramm robbanóanyagot, valamint 42 kilogramm robbanóanyag előállításához szükséges vegyszert, elektronikus gyújtószerkezeteket és távirányító berendezéseket foglaltak le. Szárnyra kapott maffiára mért súlyos csapás története.

De tényleg az történt? Clodót mindenesetre tíz év börtönre ítélték, méghozzá robbanóanyag és fegyver birtoklásának vádjával.

A médiában „bombagyárosként” emlegették.

A koronatanú Leonyid Sztecura rendőrségi informátor és Szemjon Mogiljevics maffiavezér biztonsági tanácsadója volt.

„Gyújtószerkezetet kerestek a könyvtáramban, a vitrinben. Találtak egyet. És a bombák? Nekem nem volt szükségem bombagyártásra. Ha kellett volna, szerezhettem volna bármilyet magamnak, hiszen hozzáférésem volt a hadifelszerelésekhez. Miért lettem volna olyan hülye, hogy a házban tartsak?”

A bíróságot azonban nem győzték meg kijelentései, a bűnügyekben súlyosan érintett koronatanú szavahihetőbb volt a bíróság számára. Bartus László újságíró szerint egy csapdáról volt szó, és ártatlannak tartotta Dietmar Clodót.

„Ki rendelte a Clodo őrizetbe vételéhez alapot szolgáltató bombát?”

– tették fel évekkel később, 2012 augusztusában is a kérdést a kormányközeli Heti Válasz újságírói.

„Ugyanis nyilvánvalóan ez a valaki mozgatta a háttérből az eseményeket.”

 

A 70 éves férfi, akinek ezt tudnia kell, B. J. a kilencvenes években vezető szerepet töltött be gazdasági bűnügyeken dolgozó nyomozóhatóságokban.

A mai napig meg van róla győződve, hogy a súlyos vád, mely szerint Clodo volt a budapesti alvilág veszélyes bombagyárosa, nemcsak hogy megalapozatlan volt, hanem Clodót csapdába csalták.

B. szerint:

„A sok bombatámadás és a bombagyártás hátterében a valóságban egészen más valaki állt, név szerint Leonyid Sztecura”, azaz a Dietmar Clodo elleni eljárás koronatanúja. „Nemcsak Szemjon Mogiljevics biztonsági főnöke volt, hanem szoros kapcsolatban állt a Papa becenévre hallgató rendőr alezredessel is.”

Ez utóbbi 1997-ig a magyar bűnügyi hatóság magas rangú nyomozója volt, és Dietmar Clodo szerint szintén pénzt fogadott el Mogiljevicstől. B. J. 1998-ban korrupció vádjával nyomozott a „Papa” ellen.

Szerinte nem kétséges, hogy a rendőri vezetéssel szoros kapcsolatban álló Leonyid Sztecura nemcsak számos bombatámadást szervezett, hanem ő rendezte be a robbanóanyag- és gyújtószerkezet-raktárat is.

B. J. elmondása szerint csak Magyarországon legalább 25 gyilkossági megbízást adott, és veszélyesebb volt, mint maga a nagyfőnök, Mogiljevics, aki semmit sem tudott biztonsági főnökének gyilkos üzelmeiről.

„Letartóztatása után kihallgattam Dietmar Clodót, és megpróbáltam felderíteni a tényleges összefüggéseket és a valódi bombagyáros kilétét. De túl erős falakba ütköztem. Meg akarták akadályozni, hogy az igazi felelőst vonják felelősségre.”

Megmutatom neki Clodo a jelenlegi belügyminiszter és a Mogiljevicstől egymillió márkát elfogadó magas rangú politikus ellen tett kijelentéseit.

 

„Én magam is részt vettem az egész ügy kivizsgálásában, és többször is beszéltem Clodóval. Annak idején ugyanezeket a vádakat vetette az ügyészség előtt jegyzőkönyvbe Pintérrel és T.-vel szemben a Szemjon Mogiljevics megbízásában átadott pénzek kapcsán. Dietmar Clodo akkor meg is nevezte nekem azt a ma is vezető pozícióban lévő magyar politikust, akinek 1994-ben az egymillió márkát átadta. Ez a nyilatkozat még nem került írásban rögzítésre. Számomra azonban hihető volt a történet.”

 

B. J. ezért nemcsak Sándor István, hanem Pintér és T. ellen is nyomozást akart folytatni. De az ügyet rövid időn belül elvették tőle.

Elmondása szerint az indok az volt, hogy zsarolta K. W. német üzletembert, aki maga is kapcsolatban állt bűnözői csoportok egyes vezetőivel.

A vádak később alaptalannak bizonyultak. B. ezt követően csalódottan nyugdíjba vonult, és azóta biztonsági tanácsadóként dolgozik. K. W. néhány éve egy baden-württembergi kisvárosban lakik.

A vele folytatott beszélgetés során elmondta, a vád, hogy B. J. őt zsarolta volna,

„szimpla hazugság”.

Az időközben súlyosan megbetegedett férfi – finoman szólva is – mozgalmas életútra tekint vissza.

Saját elmondása szerint a kilencvenes években baráti viszonyt ápolt többek között Prisztás Józseffel, a magyar alvilág egyik jelentős alakjával. K. W. állítja azt is, hogy ismer egy magas rangú rendőrfőnököt, akivel szintén a magyar maffiavezérhez, Szlávy Bulcsúhoz fűződő sokéves barátsága alapján került ismeretségbe. K. W. mondhatni a pénzügyi és befektetési tanácsadója volt.

Ellenszolgáltatásként üzletei védelmet kaptak.

„Szlávy Bulcsú azt mondta nekem, amíg vannak barátok a rendőrségnél, nem lesz probléma. De később összetűzésbe került egy magas rangú rendőrtiszttel, és azt mondta, ‘ha kitálalok, neki annyi’”.

Szlávy Bulcsú azonban 1997-ben egyik napról a másikra eltűnt.

Hét évvel később került elő újra egy garázsba bebetonozott holtteste.

Úgy látszik egy újabb olyan magyar maffiavezér volt, aki túl sokat tudott, és tartottak tőle, hogy terhelő kijelentéseket tehet a magyar rendőri vezetés és a maffia közötti személyes kapcsolatokról.

Boross Tamást 1998. július 2-án Budapesten, a XII. kerületben egy autóba rejtett bomba ölte meg.

A bomba robbanóanyaga a rendőrség bizonyítékraktárából származott.

A Magyarországon börtönben töltött idő alatt Dietmar Clodot váratlanul felkereste a stuttgarti tartományi bűnügyi hatóság (LKA) két tisztviselője.

Nemzetközi jogsegélykérelem keretében az LKA egyik korrupt munkatársáról és annak a Cosa Nostrához fűződő viszonyáról akartak vele beszélni.

A beszélgetésen a magyar belügyminisztérium egyik tisztviselője, az LKA két tisztviselője és egy tolmács volt jelen.

„Amikor elkezdtem beszélni a saját ügyemről, megszakadt a beszélgetés. Jogsegélykérelem ide vagy oda, a tisztviselők nem tehettek fel több kérdést. A belügyminisztérium embere azt mondta, államtitokról nem beszélhetünk. Így dolguk végezetlenül kellett visszatérjenek Németországba.”

A német bűnügyi rendőrség annak idején Clodót felkereső tisztviselői megerősítették állításait.

Elmondták azt is, hogy tökéletesen szavahihető volt. 1999-ben egy magyar televíziós stáb is felkereshette a börtönben, hogy interjút készítsen vele.

Azonban ahogy a TV2 a „Naplóban” írta:

„Az interjúra sor került. Azonban amint kiderült, hogy Clodo korrupcióval és más bűntettekkel vádolt meg tisztségviselőket, a börtön igazgatója, Bökönyi István vezérőrnagy az utolsó pillanatban betiltotta a már összeállított összefoglaló anyag leadását a ‘Tények’-ben. A ‘Jó estét Magyarország!’-ban a nézők egy leegyeztetett változatot láthattak. A vitatott részeket kihagyták. Az adás gyártói nem értették, Clodo miért nem mondhatja ki a belügyminiszter nevét. Talán azért, mert a találkozásukkal kapcsolatos híresztelések kellemetlen napokat okoztak volna Pintér Sándornak.”

A mai napig államtitoknak számít az olajmaffia körüli botrány is.

Az olajmaffia a kilencvenes évek elején hajtotta végre bűntetteit korrupciós hálózat és szervezett bűnözés keretében – jellegzetes posztkommunista modell.

A kilencvenes évek elején olcsó fűtőolajat adtak el drága dízelolajként, és 1993-ra kialakult a magyar alvilág legjövedelmezőbb üzletága.

A politikai pártok majdnem minden tagja és a rendőrség vezetősége is érintett volt az ügyben.

Ezt nyilatkozta Nógrádi Zsolt, aki szintén az olajmaffia tagja volt, 2000 februárjában egy parlamenti bizottság előtt.

Elmondta azt is, hogy vezető politikusok, három parlamenti párt, a vámhivatal, az adóhatóság és a rendőrség is részt vett az olajmaffia üzelmeiben.

Az ülésekről készült, részletes névadatokat tartalmazó 80 ezer oldalnyi jegyzőkönyvanyagot 85 évre szigorúan titkos állami dokumentumnak nyilvánították.

A titkosítást a Fidesz rendelte el. Amikor Kármán Irén magyar újságírót 2007. június végén úgy megverték, hogy kórházba kellett szállítani, az olajmaffia ügyében végzett nyomázás egykori vezetője így nyilatkozott:

„Ha beszélek, előfordulhat, hogy az autóm a levegőbe röpül.”

Kármán Irén könyvet adott ki az olajmaffiáról.

„Többször érték vádak Pintért a szervezett bűnözéshez fűződő viszonya miatt, de eddig nem indult ellene vizsgálat”

– írta nekem Vadai Ágnes, az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, aki felhívta a figyelmemet egy a Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos jellegzetes eljárási módra.

2013 nyarán azzal lepte meg a magyarországi közéletet, hogy hirtelen fel kívánta deríteni az olajmaffia 20 évvel korábbi ügyeit és az akkor történt számos gyilkosságot.

Ezt ugyan 2000. november 30-án már követelte egy parlamenti bizottság is, de azóta nem történt semmi az ügyben.

Az ügyészség is folytatott nyomozást Turi András különleges ügyész irányításával. Legalább 10 ezer oldalnyi tanúvallomást vettek fel, fontos információkat gyűjtöttek, és az adatokat elektronikus módon feldolgozták.

Mégsem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

A Pintér által kiválasztott szakértő Horváth András volt, aki a kilencvenes években Pest megyei rendőrfőkapitány-helyettes és Pintér legfőbb bizalmasa volt.

A belügyminisztérium érdekes módon elhallgatta szakmai életútját.

Magyar újságírók azonban kiderítették, hogy már 1997-ben a Preventiv Security biztonsági vállalat elnökségi tagja volt, amelyet Pintér rendőrségi elbocsátását követően alapított. 2002-től a belügyminiszter Pintér tanácsadója lett. Függetlenségről tehát szó sem lehet.

Az olajmaffia mögött álló személyek kiléte és a kilencvenes évek közepén történt sok bombatámadás a mai napig tisztázatlan maradt.

Kinevezését követően Horváth András miniszteri biztos és volt rendőr vezérőrnagy a nyomozás terén elért jelentős sikereiről sem lehetett sem hallani, sem olvasni semmit.

Egyetlen egy esetben került sor vádemelésre, már elítélt bűnözők vallomásai alapján, akiknek vallomásukért a büntetés enyhítését vagy szabadon bocsátást ígértek.

Magyarországi befolyásos források meg vannak győződve arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Horváth Andrást, régi barátját azért nevezte ki miniszteri megbízottnak, hogy bizonyos terhelő dokumentumokat véglegesen el tudjon tűntetni.

De erre nincsenek konkrét bizonyítékok. Ide illik azonban Keller László, egykori szocialista párti államtitkár velem folytatott beszélgetése során tett kijelentése:

„Pintér egyszer arra kért engem, hogy menjek az irodájába. Tudni akarta tőlem, hogy tényleg maffiózónak nevezném-e. Igennel válaszoltam neki.”

Megkérdeztem Kellert, hogy a belügyminiszter reagált-e erre a válaszra. „Nem” – mondta.

2005-ben Dietmar Clodót áthelyezték Németországba.

Néhány hónap múlva szabadult.

Ez egyrészt összefüggött az ellene folytatott átláthatatlan magyarországi bírósági eljárással.

Az ügye, akár csak az olajmaffiáé, a mai napig „államtitok”.

Másrészt azzal az eseménnyel, amely felháborította a németországi bírót. Clodo így meséli a történteket:

„Pintér hibázott, a belügyminisztériumon keresztül felhívatta a bírónőt, és azt mondta neki, semmi esetre se engedjen engem szabadlábra. A bírónő elég ideges lett a beszélgetéstől. Ő egy német bíró, és senki se mondja meg neki, mit tegyen."Holnap hazamehet.’ El voltam képedve. Ez egy pénteki napon történt. Szombaton szabad voltam.”

Dietmar Clodo azóta Szemjon Mogiljevics támogatásával, akit jó barátjának nevezett, és akiről a mai napig nagy tisztelettel beszél, egy nemzetközi biztonsági vállalatot vezet.

Emellett muszlim és keresztény gyermekek képzését támogatja a pakisztáni Lahorban, anyagilag is. Gyakran meglátogatja és segíti őket, amiben tudja.

2016. húsvétkor járt legutóbb Lahorban, ahol személyesen átélte, amint egy öngyilkos merénylő a levegőbe röpíti magát. 70 halott és 300 sebesült, köztük

„néhány az én gyerekeim közül”.

Fényképeken látni, hogy sérült gyermekeket látogat meg a kórházban.

A bajorországi faluban, ahol él, szíriai menekültek gyermekeiről gondoskodik.

A magyar belügyminiszter, Pintér Sándor, aki kulcsszerepet töltött be a menekültek európai bevándorlásának megakadályozásában, 2010 februárjában eladta jól menő biztonsági vállalatát.

Azóta állítólag nem részesül a korábbi cége és a kormány között kötött szerződésekből származó nyereségből.

A valóság az, hogy biztonsági cégét 2010 februárjában korábbi üzlettársaira íratta át, akik ma is szoros kapcsolatban állnak Pintérrel és családjával.

Szemjon Mogiljevics egészséges, nagyon lefogyott, és Moszkvában él. Hasznot húz a Kremlhez, különösen Nyikolaj Patrusevhez, az FSZB orosz hírszerzés vezetőjéhez fűződő szoros kapcsolatából.

Tudja továbbá, hogy a magyarországi szállodákba és cégekbe fektetett több százmilliós beruházásai jó helyen vannak.

És a keresztény Nyugat-Európa védelmezője, a szegények szószólója, Orbán Viktor?

Családjában állítólag a felesége intézi az üzleti ügyeket.

Orbán Viktor kormányra kerülése óta apja és néhány testvére jelentős vagyonra tett szert.

„Az apja tulajdonában lévő Dolomit Kft. értéke csak 1998 és 2002 között 98 millió forintról (1998) 660 millió forintra (2002) nőtt. A bátyja által irányított Gánt-Ko Kft. értéke 16 millió forintról 167 millió forintra nőtt”.

„Magyarország az elmúlt években egyfajta nagy uradalommá alakult”

– mondja a budapesti újságíró, Ferenczi Krisztina:

„Orbán újfeudális rendet alakított ki uraságokkal és jobbágyokkal. Szegényellenes politikáját a nacionalista érzelmek fűtésével leplezi.”

A 66 éves Keller Lászlóval egy budapesti szállodában találkozom. A szocialista kormányzat alatt betöltött hivatala ellátása kapcsán tapasztalt és nem korrumpálható magyar politikusként tartották számon.

1996 decembere és 1998 júliusa között a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára volt, 2002 és 2004 között pedig a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi politikai államtitkára.

Központi feladata volt az állami kiadások ellenőrzése. Pénzügyi szakértőként hiába próbálta meg szétverni a fennálló korrupt szervezeteket.

Ahogy mondja, nem kapott politikai támogatást.

„Lemondtam, mert elfogyott körülöttem a levegő. Nem volt lehetőségünk.”

 

És természetesen nagyon jól ismeri Orbán Viktort, kormánypárti és ellenzéki politikusként egyaránt.

 

„Miután az Orbán-kormány 1998-ban hatalomra került, megtörtént a korrupció centralizációja. Orbán olyan rendszereket épített ki, amelyek lehetővé tették, hogy az állami pénzek magánszemélyek zsebében tűnjenek el. Ennek az apja is haszonélvezője volt.”

 

Kérdésemre, hogy Orbán Viktor rendszere az olasz maffia mintájára működik-e, így válaszolt:

„Nem túlzás. Ő a capo, a magyar Don Corleone.”

Mindezek alapján kifejezetten beteges látvány, hogy osztrák és német döntéshozók, mint Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke vagy Edmund Stoiber, Bajorország volt miniszterelnöke körüludvarolják Orbán Viktort.

Aki nyilvánosan a magyar kormányt állítja ragyogó példaként a közös értékeken nyugvó Európa elé, az Európa legutolsó eszményképét, a liberális és szociális demokrácia eszményét rombolja szét.

 

Szerző.: Jürgen Roth

 

Via. atlatszo.hu