A predátor ... ööö... "prédikátor miniszterelnök" beszéde hatalmas ívet, mondhatni életutat írt le. A bevezetőben csengőnyomkodással szomszédbosszantó hülyegyerekből átment tahó vendégbe, aki a házigazdát sértegeti. Még a röhörészés sem maradt el, bár kétségtelen, hogy most a spontánrókázás zavarodottsága nem volt a nevetgélésében, csak idétlenség és cinizmus. Bármelyik kocsmában elment volna, de ott nem merné, mer hatalmas pofonokkal kirepítenék.
Ellentmondásokkal telerakott beszéde a távoli jövőbe révedt, vizionált, mint aki eltévedt a kokacserjésben, vagy rossz bélyeget nyalt föl a nagyinak küldött tusványosi képeslapra.
Ez persze remek terelőszöveg volt, hogy még véletlenül se a jelen égető problémáival foglalkozzon, amibe itt, Magyarországon gebedünk bele, mint pl. a világrekorder inflációnk, ami mára hungarikumként elkönyvelhető.
Beszélt ezer dologról, amire semmi ráhatása, csak Isten segedelmének kérése. Arról egy szót nem ejtett, amit egy kormánynak meg kell oldalnia, hisz ezért van. Azt meghallgathattuk, hogy határainkon túl minden szép és jó. Hááát, megdolgoztunk mi ezért itthon, benne minden verítékünk, energiánk, péntünk. És nem a külhoni magyaroktól sajnálom. De legalább honatyáink kevesebbet lopnának...
Valós gondjainkkal, amikből pár enyhébbet meg mert említeni, nem tudtuk meg ma mi lesz, megoldásukra a majd egyszer ígéretet kaptuk... a már megszokott fideszes távoli ködbenézető üzemmód.
A kínos csak az, hogy mindezt annak az Európai Uniónak a hátán teszi, aminek a pénzéből képes csak létezni, de ezek a pénzek épp nem jönnek, mert a szerinte elszámoltathatatlan EU szeretné, ha elszámolna az OV kormány az eltűnt euromilliárdokkal. Megfeddte az Eu-t, hogy nem lesz képes mit csinálni a sok éhes szájjal, de azt nem tette hozzá, hogy az ő szája a legéhesebb.
A "kisgömböcöt" (micsoda eufémia!) nem lehet jóllakatni, kényszeres evő.
A meteoritokról szóló hablatyolások után azt is megtudtuk, hogy mi a Tatuinon élünk, hisz elhangzott, két napunk van! Befigyelt a Star wars is, éljen a popkultúra, és innen már csak a színészkedésről szólt minden.
A beszédében háborút sosem látott veteránná vedlett, aki persze messziről jött ember, azt mond, amit nem szégyell. És nem szégyellős. Nosztalgiáját kivetíti, és messzire réved. Csak a jelenben nincs ott.
A zárás pedig a rossz öreg ripacsé, aki államférfit alakítana, mert "megengedte Zsolt", de szájából a szavak dadaista szókavicsokként kopognak a földön…
