Hol tart a világ? Mi történik itt most?
Napok óta azon gondolkodom, mit érez az a gyerek akinek elválnak a szülei? És mi van a nagyszülőkkel?
"Szerencsére" az én szüleim nem váltak el, így nem kérdés, hogy kit is szeressek jobban, mivel apám üzemi balesetben két éves koromban meghalt.
Így eldőlt a kérdés, hogy kinél maradok.
De mégsem dőlt el, mivel anyám otthagyott és a nagyszülők neveltek fel.
Ez az írás most épp nem rólam szól, ez csak egyéni kitérő volt.
Én csupán arra lennék kíváncsi, hogy mi játszódik le egy kisgyerek agyában?
Mire gondol, mit érez?
Micsoda fájdalom az, hogy bár mindenki ragaszkodik hozzá, mégis egyedül van, mert se apja, se anyja mert a szülei annak idején nem jól választották ki egymást, vagy olyan dolgok történtek köztük, hogy nem képesek tovább együtt élni feláldozva szerelmük, szeretetük gyümölcsét, a gyereküket.
Ma a házasságok 45%-a, majdnem fele előbb utóbb felbomlik.
Szörnyű mikor gyerekek is születtek a "félre sikerült" kapcsolatokból.
Következésképpen a jövő Magyarországa sérült magyar emberekből, áll majd.
A közben hazánkba érkező bevándorlókról, migránsokból és a már itt élő, alkalmazkodni nem tudó, vagy nem is akaró emberekből épül fel.
Féltem-e a hazámat?
Féltem-e a gyerekeimet, a családomat?
Hát persze, féltem, és azokat is féltem, akik e terheket elviselik mint adófizetők, hiszen ők nem nagyon tehetnek közvetlenül semmit a folyamat ellen max. annyit, hogy legközelebb másként szavaznak, más kormányt bíznak meg az ország vezetésével.
Jelenleg ez a folyamat visszafordíthatatlannak látszik.
Azok a már gyerekkorukban a szülők felelőtlensége miatt sebesült fiatalok hogyan fogják ezt a jobb sorsra méltó országot továbbvinni és átadni a következő, szintén sérült nemzedéknek?
Ez a nagy kérdés most!
Ezen kellemetlen gondolaton túllépve, kívánok minden magyar honfitársamnak Boldog Új Esztendőt!
OLKT: Gál György