Lázár János a mai Közlekedésinfó sajtótájékoztatóján – ahol bejelentette, hogy 20 perces késés esetén a MÁV és a Volán esetében automatikusan visszatérítik a jegy árának az 50 százalékát – egyértelművé tette: kiállnak Rogán Antal mellett, miután az amerikai pénzügyminisztérium hivatala szankciós listára tette a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.
Arról, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hivatala szankciós listára tette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, és hogy erre hogyan reagált Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, illetve David B. Cornstein volt amerikai nagykövet, itt számoltunk be.
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pedig “kisstílű fazonnak” nevezte a távozó David Pressmant nyílt levelében.
Lázár János a Telex kérdésére kijelentette: lehet komolyan venni annak a kormánynak a véleményét, amelyik megbukott, és már csak két hétig van hatalmon, de egy szövetséges államtól méltatlan és szokatlan, hogy ilyen durván beavatkozik a magyar szuverenitásba. S miniszter szerint “szemenszedett hazugságokon, feltételezéseken” alapszik az amerikai pénzügyminisztériumi döntés, amiből “egy szó se igaz”.
A magyar emberekről nem dönthet egy másik ország, erre kizárólag a magyar emberek jogosultak „Nem fogadjuk el, sem Nyugatról, sem Keletről, hogy elmondják nekünk, hogy ki a bűnös vagy ki nem”
– jelentette ki Lázár János, leszögezve: a korrupciós feltételezés egy hazugság, ezért mind a kormány, mind a Fidesz kiáll Rogán Antal mellett. Mint mondta, sokszor hallja, hogy a 2026-os választás egyik feltétele, hogy a Fideszen belül az egység fennmarajdon. Ezzel egyetért, ezért is állnak ki Rogán Antal mellett – tette hozzá.
A távozó amerikai nagykövetnek, David Pressman Lázár János azt üzente: ez az ország soha nem lesz olyan, mint ő. „Azt tudom tanácsolni neki, hogy miután lejárt a mandátuma, kerülje majd el Magyarországot” – fogalmazott Lázár János Rogán Antal szankcionálása kapcsán.