Egyre szélesebb körben válik nyilvánvalóvá, hogy a NER vezérkar egyfajta szpáhi rendszerben kiszipolyozta az országot, a közszolgáltatások romokban hevernek. A társadalmi károk háborús viszonyokhoz hasonlatosak: az állampárt közel 15 éves, állítólagos kormányzása alatt háromszor annyian hagyták el az országot, mint 1956-ban. A kifosztott, csupasz hátsójú köznép eközben döbbenten figyeli Rácsel és Rogán milliárdos nőinek a rongyrázását.
Az ellenzék sem állt még föl a csatára, a KGB és a pekingi kommunisták által megtámasztott állampárt viszont megrendült belföldi legitimitással is komoly erőt képvisel. Eközben gazdasági vihar jön föl Washingtonból, amely fejreállíthatja a kamu központi költségvetést és a forintot.
A német recesszió is csak tetézi a gondokat, ahol a gazdasági modelljük a szemünk láttára mond csődöt. Tudjuk, hogy Adolf is a ’csodafegyverben’ hitt az elvesztett háború végén, de a BYD és aksigyárak várhatóan nem fogják tudni megadni a magyar gazdaságnak a szükséges lökést jövőre az európai kereslet visszaesése miatt.
Sok érv mutat tehát arra, hogy a bűnszervezet taktikai manővert hajthat végre és még azelőtt megpróbálhat újabb 4 éves mandátumot szerezni, mielőtt teljesen le nem amortizálódik a támogatottsága.