A magyar adófizetők pénzéből pótolják ki az EU-s forrásokat, hogy a modellváltáson átesett egyetemek hallgatói is részt vehessenek a népszerű Erasmus-programon
Ráfizetünk!
Minden feltétel adott ahhoz, hogy az őszi és a tavaszi félévben is megvalósuljanak a mobilitási programok az Erasmus-program keretrendszerén belül, ehhez a források rendelkezésre állnak – mondta a programot kezelő Tempus Közalapítvány főigazgatója, Bodrogi Richárd.
Annak, hogy egy EU-tagállam egyetemeinek hallgatói részt vesznek az Erasmus-programban, nem kellene, hogy hírértéke legyen.
Az Európai Bizottságnak azonban súlyos aggályai vannak az egyetemi autonómiát illetően a modellváltott magyar egyetemek esetében.
Az Erasmus-programban 50 magyar felsőoktatási intézmény vesz részt, ebből 21 olyan, ahol már lezajlott a modellváltás.
Ezek az intézmények új fenntartóhoz, ún. közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz kerültek.
A Bizottság szerint azonban ezek az alapítványok nem garantálják az egyetemi oktatás függetlenségét és szabadáságát.
Ezért ezek esetében a Bizottság egyelőre felfüggesztette a program finanszírozását – a hallgatókat azonban nem zárta ki onnan.
A megoldás egyelőre az lett, hogy a kormány finanszírozza ezeknek a hallgatóknak az ösztöndíját.
Ez a fajta szabadságharc pedig 1,8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.
Ebből az őszi és a tavaszi félév programjait fizetik majd.
A Tempus a forrásokat már augusztusban szétosztotta.
A 29 másik magyar egyetem esetében, ahol nem történt még meg a modellváltás, a program ugyanúgy folyik tovább, mint eddig, és az EU finanszírozza is az itt tanulók külföldi tanulmányait.