Azon elmélkedek, hogy mit rontottunk el és miért? Miért ennyire, hogy kettészakadtunk, akár lehetne az ország egyik fele Fideszes és a másik nem Fideszes ország is? Kinek jó ez, a hatalmon lévőkön kívül? Miért nem tudunk kiállni, összefogni egymásért, önmagunkért?
Féltjük a kis pozíciónkat, a még meglévő állásunkat, a gyerekeinket, ami persze érthető, de közben a politika, a hatalom mindent felzabál, minket is! Emlékszem az úgy nevezett rendszerváltásra. Emlékszem, amikor a fél ország ellenség lett, mert kiszolgálta a múlt rendszert… a másik fele meg ellenálló volt. Ez ma sem változott.
Valahogy ezt az országot soha nem akarta a politika szolgálni, mindig uralkodni akart és megosztani az embereken. Mi pedig engedtük, engedjük….szótlanul, megtört gerinccel. Mert mit is tehetnénk ellene? Hiszen alig vagyunk 9,6 millióan… a mennyihez is? 199-hez...? Ülünk és várjuk a csodát, ami nem létezik, mert a csoda soha nem jött el! Mi büszke nép vagyunk, mert mennyi hírességet adtunk a világnak! Csak akkor nem kell a másként gondolkodó, a sorból kilógó, amikor itt van. Ha már elment, akkor nagyon tudjuk szeretni! Vagy éppen köpködni. Attól függ, az éppen aktuális hatalom mit vár el tőlünk. Mert mi annak megfelelünk, ha beledöglünk is!
Nálunk nem szokás, hogy kiálljon a tanár a tanárért, a rendőr a rendőrért, a bíró, az orvos, a vasutas, a művész, a sportoló egymásért. Mi sem állunk ki a gyerekeinkért, miért is tennénk? Senki senkiért… az a tuti! Mint a szent tehenet, úgy imádjuk a semmi-eszű celebeket, a sorozat hősöket, sztár-hírolvasókat, percek alatt színésszé avanzsált senkiket, sikerkönyvet sikerkönyvre halmozó analfabétákat. Közben igazi színészek, zenészek, írók, költők, újságírók, művészek stb. éheznek. Konkrétan. Mert nekünk érdekesebb a lotyó önéletrajza, a semmiből jött senki hazudozása a képernyőn, a 30 millió forintért vetélkedő, szeretkező, részeg valóvilág szereplői, a kilógó műmellű celebek magánélete, mert azt könnyen nyeljük, rágni sem kell, csak kihányni. Közben csomagolunk. Na, nem magunknak. A gyerekeinknek. Mert ők elmennek, már akiben van elég kurázsi. Akiben lenne elég bátorság, dac, elszántság, tudás és ész ahhoz, hogy talpra rángassa ezt a leborult, kereszténynek hazudott, az intézményesített korrupciójával, be nem tartott ígéreteivel és hazugságaival tarkított országot, azok elmennek, mi maradunk.
Maradunk a gyáva alkuinkkal, a félrenézéseinkkel, a lustaságunkkal, közönyünkkel, nemtörődömségünkkel, egyre értéktelenné váló pénzünkkel, egy hatalmas gyűlölet cunami közepette, megosztva! Mennek, viszik a még meg nem született unokáinkat. Mi meg bámulunk és várjuk tovább a csodát. Közben búcsút intünk az elvesztett generációnak, a szegénységben megöregedett nyugdíjasoknak, mi a gyáva, kussoló, megfélemlített generáció…!
Kovács Tamás
