Mészárosék cége nyerte azt a tendert, amely miatt Homlok Zsolt cégét megbüntették
Mészáros Lőrinc vasútépítő vállalata, a V-Híd nyerte azt a tendert, amely miatt Mészáros volt vejének cégét megbüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az ügy további érdekessége, hogy a kartellezés miatt megbírságolt vállalkozások, a Homlok Építőipari Kft. és az Inter Mobility Kft. nem is tartotta fenn az ajánlatát, miután az eljárás elhúzódott.
Így azt sem tudni, milyen árajánlatokat adtak.
A GVH vizsgálata pedig akkor indult, amikor Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes megromlott viszonyának már látható jelei voltak.
„Brutális vasúti közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH”
– ezzel a címmel adott ki közleményt a Gazdasági Versenyhivatal pénteken.
A leírás szerint egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzése során tiltott módon játszott össze a Homlok Kft. és a Homlok Zrt., illetve az Inter Mobility Kft. abból a célból, hogy elősegítsék a Homlok Kft. győzelmét a tenderen.
A GVH szerint „a vállalkozások megállapodtak abban, hogy egymásra tekintettel olyan ajánlatot adnak, hogy közülük kerüljön ki a nyertes ajánlattevő.
A megállapodás alapján az érintett cégek már az ajánlattétel előtt egyeztették egymással az árakat, illetve a pályázati anyagokat mindkét (elvileg versenytársként induló) vállalkozás részére a Homlok csoport közvetlen irányítása alatt álló közbeszerzési tanácsadó cég készítette el.
Továbbá a beadott költségvetéseket is a Homlok csoport munkavállalója készítette mindkét pályázó részére.
Az ügyben a GVH a Homlok Kft.-re és Homlok Zrt.-re összesen 1,2 milliárd, míg az Inter Mobility Kft.-re 30 millió forint bírságot szabott ki.
A GVH a közleményben arra is kitért, hogy az érintett vállalkozásoknál előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat, rajtaütéseket tartott, és ezek során olyan bizonyítékokat szerzett be, amelyek egyértelműen igazolták a kezdeti kartellgyanút.
Via. atlatszo.hu