Elhagyhatta Magyarországot a Sallai Nóra autójával ütköző és egy gyermek halálát okozó BMW tulajdonosa
Visszament külföldre az a fiatal férfi, aki rokonával együtt Sallai Nóra autójába csapódott még szeptember végén.
A balesetben a színésznő kisfia meghalt, Sallai Nóra pedig súlyosan megsérült.
A férfi Erdélyben várhatja az ügy fejleményeit.
2024 szeptemberének végén szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben a Jóban Rosszban sorozat színésznője, Sallai Nóra és ötéves kisfia.
Egy családi látogatásról tartottak hazafelé, mikor egy száguldó BMW csapódott nekik a Haraszti útnál.
Sallai Nóra ötéves kisfiát bár újraélesztették a helyszínen, de később a kórházban belehalt a sérüléseibe.
A balesetet okozó autó tulajdonosa a karambol idején az anyósülésen ült a vele közeli rokonságban álló sofőr mellett.
Korábban már megszólalt az autó tulajdonosának nagynénje, aki akkor elmondta, hogy a fiú nagyon sajnálja a történteket.
A Bors most is szerette volna megszólaltatni az érintetteket, ám ezúttal nem találtak otthon senkit.
Nem sokkal később egy szomszédtól tudták meg, hogy a BMW sofőrje hazament Erdélybe, és ott várja a fejleményeket.
„Még ősz végén hazamentek Erdélybe, és úgy tudjuk, márciusban kell visszajönniük, mert akkor kezdődnek az idénymunkák”
– mondta a szomszéd.
A lap megemlíti, hogy az alsónémedi kereszteződésben, ahol a baleset történt, két stoptáblát is kihelyeztek, hogy biztonságosabbá tegyék az útszakaszt.
Januárban írtuk meg, hogy hatalmas fordulat történt Sallai Nóra állapotában: közel három hónappal a tragikus autóbaleset után a színésznő év végén végre elhagyhatta a kórházat.
Bár még hosszú út áll előtte a teljes felépülésig, a karácsonyt már otthon, szerettei körében tölthette, később azonban még vélhetően vissza kell majd térnie az egészségügyi intézménybe.