Orbán súlyos kutyaszorítóba került – minden harmadik fideszes hívő is már őket hibáztatja!
Ébredezik a Fidesz brancs is!
Egyre több kormánypártinak nyílik ki a szeme.
Már a fideszesek harmada is úgy gondolja, hogy a maga rezsiárakért a kormány a hibás és nem a szankciók – derül ki a Publicus felméréséből, amit a Népszava felkérésére készítettek.
Mindez azt jelenti, hogy
ORBÁN KUTYASZORÍTÓBA KERÜLT, MIVEL MÁR A SAJÁT HÍVEI KÖRÉBEN IS HATÁSTALAN A PROPAGANDA! EGYRE TÖBBEN KI IS MONDJÁK, HOGY CSALÓDTAK A FIDESZBEN. NÉZZÉK CSAK MEG EZT A VIDEÓT:
A felmérés arról árulkodik, hogy hosszú távon nem jött be az ellenséggyártás a Fidesznek, ugyanis egyre kevesebben teszik felelőssé az Európai Bizottságot a magas energiaárakért.
A magyaroknak csupán a 41 százaléka gondolja úgy, hogy az Európai Bizottság hibás a magas energiaárakért.
EZ A FIDESZ-KORMÁNY LÁTVÁNYOS KUDARCA,
hiszen egy hónappal korábban még a megkérdezettek 48 százalék hibáztatta Brüsszelt.
Azoknak a száma is csökkent, akik Oroszországot okolnák a drága rezsiszámlákért: a korábbi 58 százalék helyett már csak a válaszadók 55 százaléka mondja ezt.
Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az látszik, hogy az augusztusi 67-ről szeptemberben már 74 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormány miatt drága a rezsi.
Vagyis
A VÁLASZOLÓK HÁROMNEGYEDE A FIDESZ-KORMÁNYT HIBÁZTATJA A MEGEMELT REZSIÁRAKÉRT!
Ezt korábban a fideszesek negyede gondolta így, de most már minden harmadik kormánypárti tartja felelősnek Orbánékat!
És ez még csak a fűtési szezon kezdete.
Mi lesz itt, ha jön a tél és érkeznek majd a brutális rezsiszámlák?