Szász Júlia keményen kitálalt Vidnyánszkyról
- Ha nincs a baleset, szinte biztosan akkor is eljött volna a Nemzeti Színházból, a visszatérése óta pedig színészileg is felszabadultabbnak érzi magát.
- Miért beszélt eddig keveset a Nemzetiben történtekről, mit gondol a szakma szolidaritási gesztusairól és bocsánatot kért-e tőle Vidnyánszky Attila?
- Szász Júlia a felépülésük óta először áll együtt színpadra a másik megsérült színésszel, Horváth Lajos Ottóval (őt ebben a cikkben kérdeztük), a színésznővel a Centrál Színház bemutatója kapcsán beszélgettünk.
Ez lesz az első igazi bemutatód a baleset óta. Érzel olyasmit, hogy a szokottnál is a nagyobb most a tét?
Már a korábbi beugrásaimnál is olyan érzésem volt, mintha a legelső színészi bemutatkozásom lenne, holott van már néhány év mögöttem a szakmában. A ránk irányuló nagy figyelem miatt én is valamiféle mérföldkőnek élem meg ezt, pedig nálam minden előadásnak nagy tétje van.
Mennyi idő volt, amíg újra komfortosan érezted magad a színpadon?
Négy-öt előadásra biztosan szükség volt ehhez. Más a helyszín, más a közeg, mások a kollégák – elég nagy váltás ez hét év állandó társulati lét után. Ráadásul egyből egy beugrással kezdtem a Centrál Színházban, ahol a 2:22 című előadásban vettem át egy szerepet – szóval minden új volt, rettenetesen izgultam. Közben kiderült, hogy a mozgással kapcsolatban is vannak még félelmeim. Pedig a 2:22-ben nincsenek nagy fizikális kihívások, mindössze egy létrára kell felmásznom. A szerepet korábban játszó Martinovics Dorina a harmadik fokig mászott fel rá, én csak a másodikig mertem. A lépcsőkkel kapcsolatban is kialakult bennem egy kisebb fóbia, márpedig ez is van a díszletben. Remélem, sikerül azért ezeket idővel leküzdenem.
Tovább az interjú itt olvasható tovább.: Telex
(Kiemelt fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex)
