Ritkán szoktam ide írni, de úgy gondolom ezt most megosztom veletek.
Szóval...
a párommal kontrollra indultunk a Szent Margit Kórházba, ami nem éppen közel van hozzánk.
Felszálltunk az első tömegközlekedési eszközre, nevezetten egy trolira, ahol a párom kezdett rosszul lenni.
Ülőhely semmi. Fiatal kislány telefonnyomagatásából felzavarva megkértem ugyan adja már át a helyét, mert a bácsi nincs jól. Pofákat vágva megtette.
Leszálltunk a troliról, hogy villamossal folytassuk utunkat, ahol is az én drága életem összecsuklott.
Egyedül nem igen bírtam talpra állítani, de hárman is odaugrottak, hogy hogy tudnak segíteni.
Az egyik fiatalember mentőt akart híni, míg egy hölgy és egy másik úriember felajánlotta, hogy hívnak taxit (mivel a párom aki közben magához tért nem akart mentőt, mondván Ő jól van), legyünk szívesek elfogadni, ki is fizetik nekünk, csak menjünk taxival.
Az ellen nem tiltakoztam, hogy taxit hívjanak, de a fizetést nem akartam. Viszont ők ragaszkodtak hozzá, hogy de ezt engedjük meg, hogy ők fizessék nekünk az utat.
A hölgynek el kellett rohannia, de a fiatalember ott maradt velünk. Segített támogatni a páromat a taxihoz, és igen, előre kifizette a viteldíjat, ami nem két ezer forint volt.
Ugyan megköszöntük a kedves úrnak, hogy a hölggyel együtt segített. Azonban nem lehetünk elég hálásak nekik az önzetlen segítségnyújtásért, a nagylelkűségükért, hogy még anyagilag is áldoztak a bajban lévő embertársukra.
Vannak még nemes lelkű, jó érzésű és nagy szívvel megáldott emberek. Köszönjük nekik itt is, így is. Nektek pedig akik végig olvassák megköszönöm, ha megosztjátok, hátha eljut hozzájuk is még ha kicsi is az esély rá.
Egyed Irén
