Több mint 10 ezer ukrán katona halt meg a fronton egy hét alatt az erős orosz tüzérségi támadások miatt
Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyecki régióban lévő Timofijivka települést – jelentette be pénteken a moszkvai védelmi minisztérium az MTI tájékoztatása szerint.
A január 18. és 24. közötti időszakra vonatkozó hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hét nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, és kilenc települést foglalt el.
A moszkvai összegzés értelmében az elmúlt hét folyamán csaknem 13 ezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, 17 pedig megadta magát.
Ebben az időszakban az orosz fegyveres erők nyolc csoportos csapást hajtottak végre precíziós fegyverekkel és drónokkal az ukrán hadiiparra és az üzemeit ellátó gáz- és energetikai infrastrukturális létesítményre, fegyverraktárakra, katonai repülőterek infrastruktúrájára, összeszerelő műhelyekre, fegyver- és drónraktárakra, valamint az ukrán fegyveres alakulatok ideiglenes telepítési helyeire.
A moszkvai katonai tárca az elmúlt héten az Ukrajnában megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel 29 harckocsit – köztük két amerikai Abrams tankot – és 159 egyéb páncélozott harcjárművet, öt francia HAMMER irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők 27 rakétáját, továbbá 752 repülőgép típusú távirányított repülőszerkezetet.
A drónok közül 218-at az elmúlt nap folyamán lőttek le, ebből 174-et a „különleges hadművelet” övezetén kívül.
Az RBK hírportál szerint ez volt idén a legerősebb ukrán dróntámadás, amely 15 orosz régiót érintett, köztük az orosz főváros és Szentpétervár könyékét is.
Moszkvában, Kazanyban, Nyizsnyekamszkban, Szaratovban, Szamarában, Penzában, Uljanovszkban és Ufában átmenetileg korlátozták a repülőterek forgalmát.
Brjanszkban leállították Oroszország egyik legnagyobb mikroelektronikai vállalata, a Kremnyij El működését, miután a gyár sajtószolgálata szerint péntekre virradóra hat drón támadását regisztrálták.
Ennek következtében a gyártóüzemek egy része, valamint a késztermékek raktára megsérült, károk keletkeztek a speciális áramellátás létesítményeiben, a technológiai termelési láncok megszakadtak.
A támadás következtében senki sem sérült meg. Pénteken Kurszkból, Rjazanyból és Voronyezs megyéből lakóházakban keletkezett károkról érkeztek jelentések.