Orbán mindig, kivétel nélkül közpénzből fizeti ki azokat, akik személyesen neki (illetve a családjának), a Fidesznek vagy a kormányzati hatalomgyárnak jó szolgálatot tesznek. Ami pedig az ellenségeket illeti, őket onnan lehet felismerni, hogy a kormány az államapparátus, a törvények kifacsarásával és/vagy átírásával, a források megvonásával folyamatosan szűkíti a mozgásterüket.

Ellenséggé lettek, a szakszervezetek is. Ugyanazért, mint pár éve az MTA, vagy a CEU: ez a hatalom hosszú távon nem tűr meg maga mellett semmilyen alternatív, kormányzati eszközökkel irányíthatatlan akarat-vagy véleményképző intézményt, ha annak bármiféle kézzelfogható társadalmi befolyása van. A szakszervezetek partvonalon kívülre szorítása nem mostanában kezdődött: voltaképp egyidős a NER-rel, csak eddig kevésbé látványos lépésekben haladt:

- A háromoldalú érdekegyeztetés felszámolásával.

- A régi alkotmány kukázásával.

- A Munka Törvénykönyve többszöri átírásával.

- A sztrájkra és a kollektív szerződésekre vonatkozó jogok virtuálissá tételével.

Most a pénzügyi kiszárítás van soron, azzal, hogy az állami munkahelyek (ahol a szervezettség még mindig magasabb, mint a magánszférában) ezután nem utalják el a szakszervezeti tagok béréből levont tagdíjakat az érdekképviseleteknek. Az állam ezzel nem nyer semmit, a szakszervezeteknek viszont fájni fog.

A szakszervezetek kiherélése – a bérek leszorításával, vagy a környezetvédelem kiiktatásával együtt – azon kormányzati gesztusok egyike, amelyeket a rezsim az egyre kevésbé létező versenyképesség helyett a (főleg külföldi) gazdasági szereplőknek nyújtani tud. Vagyis a hatalmasoknak is jó, meg a tőkének is, csak az országnak, a társadalomnak árt – nálunk ilyen a „jó állam” meg a „jó kormányzás”.

https://nepszava.hu/3205035_ellenseg-a-lathataron