A középkori boszorkányégetés, a XIX-XX. századi könyvégetés és a most folyó könyvfóliázás motivációikban nem különböznek egymástól. Mindegyiknek ugyanaz a célja; rámutatni az adott közösség ellenségeire, azokra, akiktől meg kell szabadítani a közösséget. Deklaratív cselekvések a közgyűlölet felszítása és a közösség tagjainak félelemben tartása érdekében. Nem arra bíztatták az embereket, hogy otthon a négy fal között égessék el boszorkánynak titulált családtagjaikat, nemzetrombolónak ítélt szerzők könyveit vagy most fóliázzák be azokat a könyveket, amelyek homoszexuális kapcsolatról szólnak, hanem arra, hogy vegyenek részt nyilvános autodafékon. Pontosan tudjuk, hogy a közös gyűlölködés megsokszorozza az egyéni gyűlöletek erejét, és hogy az emberek az ilyen felfokozott hangú gyűlölet-pankrációk során sokkal gonoszabb dolgokra képesek, mint egyedül, otthon, a négy fal között. Ezeknek a politika által szított gyűlölet demonstrációknak éppen az ilyen közösségi indulatok kimaxolása a célja. Nem elég, ha otthon a négy fal között gyűlölőd az ellenséget, nyilvánosan is mutasd meg a gyűlöleted és osztozzál másokkal ezekben az aljas indulatokban. Ezek a gyűlöletkampányok két mankóra támaszkodnak: az emberi butaságra és az emberi gonoszságra, amelyek egymást erősítő, pusztító erővé tudnak válni, ha van olyan politikai akarat, amely mozgósítani kívánja ezeket. És mivel ez a fajta gyűlölet közösségi, ezért feltartóztatása is csak közösségi erővel lehetséges. Tisztességes, bátor dolog, ha egy-egy szerző, könyvterjesztő, könyvvásárló fellázad az ostoba és aljas könyvfóliázás ellen, eredménye azonban csak akkor lehet a tiltakozásnak, ha a társadalom józan többsége lázad fel az ellen, hogy gonosz ostobák irányítsák az életét.

Szerző. Vásárhelyi Mária