Kereken harminc éve történt, hogy Farkasházy Tivadar és családja először megrendezte balatonszárszói kertjükben az azóta legendássá vált, úgynevezett „Szárszói Találkozót”. Később egy nagyobb szünettől eltekintve, egészen 2016-ig minden évben Teddyék nyaralójában vitatták meg hazánk politikai, gazdasági, tudományos és művészeti életének képviselői a Magyarországot érintő legfontosabb társadalmi kérdéseket. Volt párbeszéd, volt vita és volt közös, az aktuális hatalommal szemben – fanyar humorral fűszerezett – kritikus gondolkodás, amely valamerre mindig tovább tolta a zátonyok közt kanyargó kompországunkat. Ez a fajta közösségi tér és nyitott szándék azóta különböző okok miatt megszűnt. Ugyanazt és ugyanúgy bizonyosan nem lehet azonnal létrehozni, de civil és közéleti bázison – Farkasházy Teddy egyetértő támogatásával és Horgas Péter elismert díszlettervező, civil aktivista barátom egyenrangú szervezői segítségével – mi most kísérletet teszünk a folytatásra.

Amióta híre ment, hogy a balatonszárszói értékteremtő hagyományt most, szeptember elején új helyszínen, új név alatt, de azonos értékek és célok mentén újraélesztjük, szinte megállás nélkül csörög a telefonom. Lelkes csatlakozók, óvatos kivárók, gyanakodva figyelők és megfáradt kisujjeltartók is egyaránt érdeklődnek nálunk arról, hogy:

mégis minek kell, miről szól ez az egész?! Sajátos, de legtöbben két dolgot tanácsolnak egyszerre, méghozzá ugyanabban a mondatban: mindenképpen legyenek ott az ismert arcok, majd hozzáteszik, hogy csak nehogy az ismert arcok határozzák meg az eseményt.

Bármilyen nehéz is ezt feloldani, mindkét elvárásnak igyekszünk megfelelni. A félreértések elkerülése végett itt is határozottan rögzítem, hogy a „SzázSzó Találkozó” nem egy új politikai mozgalom zászlóbontása (nagyon nem), még csak nem is az én EP-képviselői újraválasztásom becsomagolt kampányeseménye (hiszen nemrég jelentettem be, hogy nem indulok újra, így minden politikai hátsó szándék nélkül állok színpadra), és végképp nem a sors fura játékaként épp ugyanaznapra meghirdetett fideszes kötcsei dzsembori ellentartó rendezvénye. A SzázSzó Találkozó nem akar több vagy más lenni, mint ami: a közös hazánk iránt elkötelezett, a minket körülvevő politikai és gazdasági rendszereket megérteni és meghaladni kívánó közéleti döntéshozók, elemzők, gazdasági szakemberek, művészek találkozója. Egy zártkörű, de nem titkos közéleti program, amely a Farkasházy Teddy szervezésében legendássá lett szárszói találkozók megálmodóitól veszi át jelképesen a stafétát.

Aki ismer, pontosan tudja, hogy aktív politikai pályafutásom egyik meghatározó eleme volt mindig, hogy folyamatosan mozgásban legyek, aktív értője és alakítója maradjak a társadalmi ügyeknek, a legtöbb esetben szokatlan eszközökkel, de legalábbis sajátos szemszögből vizsgálva és befolyásolva a közéletet. Én voltam az egyetlen politikus, aki közvetlenül a legutóbbi – sokadik kétharmados – választási vereség után két kempingszékkel jártam az országot, és közterekre kiülve vártam/kértem a választók panaszait, elvárásait, sokszor durva és dühös (megérdemelt vagy épp túlzó, de érthető) kritikáit. Akkor azt mondtam, hogy meg akarom érteni: mi történt és mi történik a közös hazánkban, ezért kötelességem hallgatni, és ha kell, állni a szóbeli pofonokat is.

Mert hiába akarjuk mindenki Magyarországát megépíteni, hiába hiszünk most is a saját igazunkban, ha valójában fogalmunk sincs arról, hogy az ország másik fele miért tartja egyedül a Fidesz által kínált valóságot igaznak és támogatandónak.

Ezért próbáltam jelentős változásra és változtatásra rávenni akkori politikai családomat, és építeni a szocialista pártból egy, az újkori elvárásoknak megfelelő, a betokosodott rendszereket és reakciókat levedlő, a szó valódi értelemben vett szociáldemokrata politikai közösséget. Utóbbival akkor és ott egyedül maradtam, azonban a közös hazánk iránt érzett felelősség és tenni akarás, az értékrend bennem mit sem változott. Ezért alapítottam meg az Esély Közösséget, ezért folytatom közéleti munkámat egyfajta politikai szemtanúként, és – személy szerint – ezért vágtam bele barátaimmal a SzázSzó Találkozó szervezésébe is. Nem pártpolitikai vagy személyes ambíciók mentén valamiféle sunyi számításból, hanem a közös haza eszménye iránt érzett valós elkötelezettségből. Közéleti emberként, de nem pártpolitikusként. Mert mindenkinek dolga és felelőssége van a közösségünk sorsát illetően; mindegy, kinek milyen feladat és eszköz jutott.

Ha a szárszói hagyomány felélesztésével annyit elérünk, hogy a demokratikus és szabad, európai Magyarország iránt elkötelezett gondolkodók beszélnek és vitatkoznak egymással, friss és fiatal gondolatokat tudunk a (valljuk be: megfáradt) saját buborékjainkba szívni, ha olyan közélet iránt érdeklődő személyek ülnek le egy társaságba, akik egyébként szinte bizonyosan nem találkoznának egymással, akkor már tettünk valamit. Akkor már előrébb léptünk, és közelebb kerültünk a közös haza giccsesnek hangzó, de valós, és fájóan hiányzó eszményéhez. 

Számomra végtelen megtiszteltetés, hogy Farkasházy Tivadar egyetértően támogatja a szárszói hagyomány újraélesztését. Nem véletlen azonban, hogy máshol és más néven szervezzük meg a hosszú távú sorozatnak tervezett esemény első találkozóját. Mert nem tud és nem is akar ugyanaz lenni. Ahogy jeleztem már, bár azonos értékek és célok mentén hívjuk össze a közös gondolkodás platformját, egyértelmű vállalásunk, hogy saját magunkat is meghaladó módon friss és új látásmódok, vélemények, új generációs javaslatok, minél több új gondolat szülőhelye legyen ez az összejövetel. Lendvai Ildikó mondta egyszer, hogy

a stafétaátadás fontos, de ahhoz előbb utol is kell érni azt, akinél a staféta van. Nagyon igaz. Ez is feladatunk.

A staféta ráadásul nem egy varázspálca, amely mindenki kezében azonnal, ugyanúgy működik, és automatikus csodákra képes. Szervezőtársaimmal szerényen, józan elvárásokkal állunk az első SzázSzó Találkozó előtt, és persze nagy lelkesedéssel. Végtelenül inspiráló, hogy olyan kiváló művészek fogják például megosztani velünk gondolataikat a minket körülvevő világról, mint például a színművész Nagy Zsolt, Jordán Tamás, a művészettörténész Oltai Kata vagy az írónő Szentesi Éva. Hogy olyan kiváló szakembereket hallgathatunk majd a mindannyiunk életét befolyásoló eseményekről, mint Bod Péter Ákos, Oszkó Péter, Kaiser Ferenc vagy Andor László. Hogy olyan elismert újságírók irányítják majd a beszélgetéseket, mint Nagy József és Stumpf András. Hogy a szakszervezeti, diákmozgalmi, gazdasági és civil világ mind képviselteti magát, és sok tucatnyian máris hozzászólásra jelentkeztek. Apró, de biztos lépésekkel haladunk előre. Mert „Szárszónak is egy a vége, szükségünk van jövőképre!”

A szerző az Európai Parlament magyar képviselője, az Esély Közösség alapítója.

(Kiemelt kép.: Farkasházy Tivadar, humorista és publicista. Kép. Népszava)