Vitézy: Ez még a „Gyurcsány-kormány reptérprivatizációját” is felülmúlja!
Facebook-bejegyzésben számolt be Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője arról, hogy már kedden a parlament elé kerülhet az a törvényjavaslat, miszerint több nagyvárosban, valamint a fővárosban található vasúti pályaudvarok 99 évre magánkézbe kerülnének.
Egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint mindössze 10 százalék maradna köztulajdonban azokból a projektcégekből, amelyek a következő 99 évre megkapnák a pályaudvarokat, valamint a körzetükben lévő ingatlanokat.
A javaslatról kedden szavaznak a parlamentben – írja Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
„Sietős kapkodásban igyekszik tehát Lázár János 99 évre magánkézbe játszani Budapest és több vidéki nagyváros főpályaudvarait – pár nap alatt lezavarják a törvényi hátteret, januárban zárják a pályázatokat, és márciusig 2124-ig magánkézbe adnák az összes budapesti pályaudvart és környező fejlesztési területet”
– fogalmazott a frakcióvezető.
Vitézy Dávid szerint „elképesztő”, hogy a parlament előtt egy olyan – az államnak – hátrányos törvényjavaslat szerepel, amely még a „Gyurcsány-kormány reptérprivatizációját” is felülmúlja.
Ott legalább 464 milliárd koncessziós díjat fizetett és fejlesztéseket vállalt a magánbefektető – de az sem volt elég konkrét és számonkérhető, ezzel indokolták a visszavásárlást. Itt azonban se ellenérték, se fejlesztési vállalás, pedig az összes budapesti pályaudvar legalább annyira kritikus infrastruktúra, mint a repülőtér. Miért a repülőtér visszavásárlására költöttek ezermilliárdokat, ha utána pénzhiányra hivatkozva egy ingatlanpanamával magánkézbe adják a nagy pályaudvarokat?
– tette fel a kérdést Vitézy Dávid.
A frakcióvezető bejegyzése szerint „Lázárék vannak megsértődve”, hogy a tervezetet „rablóprivatizációnak” nevezte.
Majd kifejtette, hogy a leírt 10 százalékos tulajdonrész szimbolikusnak is „alig nevezhető”.
Ezt követően arra kérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy felterjesztési jogukkal élve kezdeményezzék a pályázatok visszavonását, valamint előre rögzítsék, hogy semmilyen hozzájárulást nem ad ki a főváros az ezen pályázat nyomán induló magánberuházásokhoz.