Juszt: Méltóságos asszony! Kicsit szerényebben, hisz belőlünk élsz!
Juszt László írása változtatás nélkül.
Novák Katalin, a bukott köztársasági elnök egy tegnapi tv interjúban közölte, hogy esze ágában nincsen nyilatkozni.
Tegyük most félre azt, hogy nem is nagyon érdekel, amit mondana, mert amit érdemes lenne meghallgatni tőle, azt úgysem fogja elmondani…
Sokkal lényegesebb a szándék, az hogy “nem kívánok nyilatkozni”.
Ez azért fura kijelentés, mert tudomásom szerint még mindig, - s ha nem történik valamilyen gyökeres változás, akkor haláláig - mi tartjuk el, a munka nélkülit, méghozzá igen fényesen.
Havonta több millióval honoráljuk, fizetjük a sofőrt, a kocsit, a titkárságot, a cselédet, de még a lakhatását is. Mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint is érdemtelenné, alkalmatlanná vált a közfeladat ellátására.
Elgondolkodtató az, hogy mi történik egy átlag állampolgárral ha a munkájával nem elégedett a munkáltató? Mit mond a PTK?
“A munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi… a munkavállaló nem jogosult végkielégítésre, amennyiben a felmondás indoka a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása…”
Magyarul még végkielégítésre - nemhogy élete végéig eltartásra - sem számíthat az, aki hasonlóan alkalmatlanná válik a munkája ellátásra.
Szóval “méltóságos asszony” kicsit szerényebben, megfontoltabban tessék megszólalni!
De nehogy azt gondolja valaki, hogy ez egy Novák elleni poszt. Ugyanilyen érdemtelennek és értelmetlenek gondolom Schmitt Pál hasonlóan pazarló ellátását is.
2024.09.30.