Kanász-Nagy: „Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz, mint LMP-párttag”
Nem szabad hagynunk!
Kanász-Nagy Máté azt gondolja, érdemes folytatni a témát.
Szijjártó Péter gyakorlatilag akkumulátorügyi fürkésző és portyázó miniszterként dolgozik. Úgy működnek, mint egy fordított konkvisztádor, aki nem a másik hazáját, hanem a sajátját gyarmatosítja. Akkumulátorgyarmattá teszik Magyarországot
– fogalmazott az LMP-s képviselő.
Orbán Viktor erre válaszul megjegyezte:
Lehet, hogy több akkumulátorgyár lesz, mint LMP-párttag.
A miniszterelnök rámutatott, a magyar gazdaság stratégiája, hogy exportra termel, enélkül körülbelül a felére esne vissza az életszínvonal.
A kérdés az, hogy milyen szinten sikerül belépni a termelési láncba. Azon dolgoznak, hogy minden embernek legyen munkája: a kétkezi munkásnak, a mérnöknek, a vállalatvezetőnek és a kutatónak is, ezért próbálnak beruházásokat, szolgáltatóközpontokat Magyarországra hozni.
A miniszterelnök úgy vélekedett, amiről az ellenzék beszélt az „zavaros, ködös, érthetetlen, lefordíthatatlan”, a zöld átállás pedig technológiai váltást jelent az autóiparban is.
Kanász-Nagy Máté ezután arról beszélt, azt tudták, hogy az érintett települések lakói nem értesülnek a beruházásokról, ezért az a kérdése, hol épülnek még ilyen gyárak Magyarországon, azt feltételezve, hogy a miniszterelnöknek sincs információja erről.
„Egy kínai strandpapucs és egy akkumulátorgyár között az a különbség, hogy nem tudjuk hány strandpapucsot adnak el, de Magyarországon nem jöhet létre beruházás állami engedély nélkül. Szijjártó Péter áll a rendelkezésére, szívesen elmondja, hol, milyen tárgyalásokat folytatnak” – válaszolt a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra is felhívta Kanász-Nagy Máté figyelmét, hogy „a legsikeresebb elvtársaik a német zöldek. Az a kínai gyár, amely ellen önök tüntetnek, Türingiában megnyitotta az első európai gyárát. Az önök elvtársa, a német zöld miniszter ment oda, aki azt mondta, hogy akkumulátorgyártás nélkül az e-mobilitás nem lehet sikeres. Egyeztetést javaslok”.
A hétfői napirend előtti felszólalások során többek között Gyurcsány Ferenc, korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke is összegezte az elmúlt időszakot.