Most, hogy megáradt a Tisza, és az árvízi hajós 14 év hányattatásai után hazatalált, itt az ideje, hogy emlékeztesselek benneteket arra, hogy bár a Dunánál nőttem fel, mindig, minden körülmények között a Tisza feltétlen híve voltam. Ebből kifolyólag minden igyekezetemmel, valamint a legjobb tudásom szerint támogattam, hogy ez a nagy jövő előtt álló folyó minél szélesebb és áradóbb legyen.
Ahol csak lehetett, síkra szálltam érte, és minden rendelkezésemre álló fórumon a nagyszerűségét hirdettem. Mindezt az esetleges későbbi félreértések miatt írom.
Előadódhat ugyanis olyan helyzet, hogy a Tiszát nem kedvelőknek hátrányos megkülönböztetés, minősített esetben, üldöztetés lesz a részük. Ezért kérlek benneteket, hogy ne féljetek, és mostantól úgy emlékezzetek a munkásságomra, ahogyan én. Ne dőljetek be a látszatoknak, nekem higgyetek, és ne annak, amit eddig tőlem olvastatok.
Remélem, sokan vagytok, akik – velem együtt – úgy tudják, hogy nekem már az óvodában is Tisza volt a jelem, a középiskolában pedig, egy, a nadrágszíjról írott saját szerzeményű dicshimnusszal nyertem az irodalmi pályázaton.
Nem szeretném, ha később kellemetlenségeim származnának korábbi írásaimból, ezért jelezni szeretném, hogy számomra mindig is sokat jelentett, ha valaki senkivel sem kíván összefogni, kedvenc költőm pedig már akkor is Wass Albert volt, amikor még a nevét sem hallottam.
Közlöm veletek továbbá, hogy a valóság nem létezik, egyedül a remény a realitás, és ha jót akartok magatoknak, nem ültök fel sem a háborúpárti genderben hívő migránssimogatóknak, sem pedig azoknak, akik ennek az ellenkezőjével áltatnak benneteket.
Föld S. Péter blog
