Kiderült, legalább 2150 pedagógust üldözött el a státusztrörvény – Feleennyiről beszélt egy hónapja a Belügyminisztérium
A minisztérium állítja, a tanárok 99 százaléka aláírt. Közben a PDSZ kikérte a tankerületi adatokat, ezekből pedig kétségbeejtő kép rajzolódik ki.
Október elején Rétvári Bence, a belügyminisztréium államtitkára azt nyilatkozta, 1205 pedagógus hagyta ott a tanári pályát a státusztrövény bevezetésekor.
Mint az RTL Híradó megtudta, az elmúlt hónapban majdnem megduplázódott ez a szám:
Most már tudjuk, hogy 2150-en vannak összesen, akik távoztak a rendszerből
– nyilatkozta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a Híradónak.
A szakszervezet kikérte a tankerületi központoktól az adatokat (egyedül a Külső-Pesti Tankerülettől nem kapták meg a vonatkozó számsort), így azt is megtudták, honnan mennyi pedagógust üldözött el a kormány az új jogállással.
Kiemelik, hogy a Közép-Pesti Tankerületben csak szeptemberben 103 tanár, egész évben pedig 160 iskolai dolgozó.
Budapesten szeptember óta 319 pedagógus hagyta ott a tanítást, egész évben pedig 647 iskolai dolgozóval lett szegényebb az oktatási rendszer.
A Belügyminisztérium úgy reagált: a pedagógusok több mint 99 százaléka az új jogviszonyt választotta.
A minisztérium állítja, további 863 új pedagógus is a pályára lépett a státusztörvény szerint szerződve.
Forrás: RTL Híradó