Kocsis Máté megmagyarázta, hogy miért viselkedett ilyen alpári módon Menczer Tamás tegnap
Tömören így fogalmazott.
A pécsi gyermekotthonba tervezett látogatást kedden Magyar Péter, ám az intézmény bejáratánál Fülöp Attila államtitkár és Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója várta őt.
Menczernek a „kocsmai szintű, gyere ki a hóra fellépése”, ahogy Török Gábor fogalmazott, politikatörténeti pillanat volt, Menczernek sikerült olyan mélységekbe süllyednie, hogy hozzá képest még Magyar Péter is mérsékelt, visszafogott politikusnak tűnt, holott – szintén Törököt idézve – ő is
„sokszor erősebb, udvariatlanabb annál, amit korábban politikusoktól megszoktunk”.
Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének szerencsére elfogulatlan, értő szakvéleménnyel sikerült megmagyaráznia Menczer Tamásnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának pécsi szereplését.
Eszerint nem történt itt semmi különös, sőt, a tömör, velős posztját egy olyan jól időzített ennyizéssel zárja, hogy Deutsch Tamás legyen a talpán, akinek ez jobban sikerült volna.
A produkció művészi értékéből még az is csak mindössze néhány tizedet von le, hogy erősen rímel a nézőpontos szakvéleményre.