Az eladásra kínált ingatlanok árai az egekbe szöktek. Budapesten és a nagyobb városokban egyáltalán nem ritka a milliós négyzetméter ár. Teljesen saját erőből egy 50 milliós ingatlanra 42 éven át kéne havi 100 ezer forintot félretenni, és ebbe nincs beleszámolva a pénzromlás. Belátható, hogy lakásra csak spórolni nem nagyon lehet.

Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a lakáshitel, ezt a megoldást választják ma leginkább. A kormány családpolitikája is a fiatalok eladósításában találta meg a választ. Ezt óhajtja segíteni a CSOK, amely kedvezményes hitelekkel próbálja támogatni a fiatalokat a saját ingatlanhoz jutásban, egyre kevesebb sikerrel. A jelenlegi gazdasági környezetben a magas alapkamat miatt a hitelek jócskán megdrágultak, ráadásul most szűnik meg éppen a városban felhasználható formája ennek a konstrukciónak.

Van egy érdekes logikai bukfenc is ebben a támogatási megoldásban, ugyanis alapvetően olyan pároknak kínál lehetőséget, akik már a családalapításban gondolkodnak. Azonban talán mindenki, akinek volt már párkapcsolata, tudja, hogy nem egészen ezzel a lépéssel kezdődik minden. Hogy jusson el egy mai fiatal oda, hogy erős, kipróbált párkapcsolatban éljen, ha nincs lehetősége a kedvesével otthon nyugodtan, édes kettesben időt tölteni, ugyanis még mindig a szüleivel és esetleg testvéreivel él együtt?

Amennyiben még nem szeretne hitelben röghöz kötött lenni az ember egy saját lakáshoz, dönthet az albérlet mellett is. Az albérletek árai szintén igen magasak, nem ritka, hogy akár a fizetés felét is kiteszik. Budapesten és főleg az egyetemvárosokban nem ritkák a 4-6 ezer forintos négyzetméter árak, ami például egy 30 m2-es lakásnál 150 ezer forintot jelent havonta. Ez önmagában is elég súlyos nehézség. Ennek leküzdése gyanánt szoktak gyakran összeköltözni a fiatalok, ma már nem ritka, hogy akár vadidegenek bútoroznak össze, akik Facebook csoportokban leltek egymásra.

Albérletek esetén azonban nem csak az ár tud nehezítő körülmény lenni.

A lakástulajdonosok gyakran különböző diktátumokkal teszik körülményesebbé a lakásbérlést. Ilyen gyakran a kisállatok tiltása, de ide sorolható a gyermekesek és a kisebbségek negatív diszkriminációja. Mindezek mellett az albérletek otthonosságát is nagyban rontja az, ha a tulajdonos megtiltja például a polcok felfúrását, képek kiakasztását, függöny cseréjét, és egyéb változtatásokat, amelyekkel a bérlő egy picit saját kedvére tudná alakítani az ingatlant, amelyben az életét tölti.

A lakhatás az ember egyik létszükséglete.

A nem minőségi lakhatás az életszínvonal csökkenéséhez vezet, amely hosszabb távon elvándorlást és népességfogyást fog okozni. Emiatt égető szükség van valamilyen megoldás felvázolására.

A saját tulajdonú ingatlanok vásárlására szánt kedvezményes hitelek helyett bérlakás rendszerre lenne szükség. Egy jól működő bérlakás rendszernek szinte csak előnye van a magántulajdonú ingatlanokhoz képest, egyik ezek közül a hozzáférhetőség, azaz jelentősebb anyagi megterhelés nélkül lehetne gyorsabban, egyszerűbben minőségi lakáshoz jutni. Egy jó állami bérlakás rendszer egyszerre tudná az albérletek rugalmasságát és a saját tulajdonú ingatlanok otthonosságát egyesíteni.

A társadalmi mobilitás növekedéséhez is nagy mértékben járulna hozzá. Könnyebbé tenné a munkavállalóknak a munkahelyükhöz közel való lakhatást, ezzel az ingázással töltött órákat meg lehetne spórolni az utazás egyéb káros externáliáival együtt, valamint egy új munkahely keresése is egyszerűsödne, így a munkavállalók kiszolgáltatottsága is csökkenne, ezáltal hosszabb távon vidéken is jobb munkakörülményeket és fizetéseket lehetne kiharcolni.

Egyszerűbbé válna a tudáshoz való hozzáférés, valamint az otthoni tanulási lehetőségekben se jelenne meg az a különbség, mint napjainkban. Könnyen belátható, hogy könnyebb egy jó állapotú ingatlanban külön helyiségben tanulni, mint egy leromlott állapotúban, ahol ráadásul sokan vannak összezsúfolva, netán még maga a családi háttér sincs támogató hatással erre a folyamatra.

Az állami bérlakás rendszer elsőszámú feltétele maga az ingatlan. Az államnak feladata lenne minél hamarabb, minél jobb minőségű lakásokkal bővíteni az állományát, elsősorban azokon a településeken, ahol a lakásínség a legégetőbb. Ez történhet akár lakásépítés formájában is, bár fontos megjegyezni, hogy Budapesten például rendelkezésre áll elegendő számú lakás, csupán ezek hasznosítása nem a társadalom valódi igényeit kielégítő módon valósul meg.

Rengeteg lakás ma Budapesten üresen áll és porosodik, tulajdonosaik kizárólag befektetési céllal ,,tartják fenn”.

Ezen lakásokra mindenképp szükség volna különadót kivetni, ugyanis ez a ,,használati mód” – azaz hogy nem használják – a lehető legpazarlóbb, amit ma egyszerűen nem engedhetünk meg.

Az üzleti célú lakásokról is szót kell ejteni, ugyanis ezek sem feltétlenül enyhítik a lakhatási krízist. Természetesen nem cél az albérleti konstrukció felszámolása, hiszen lakhatást biztosít. Szabályozni azonban fontos lenne, hiszen jelentős túlárazás van a piacon, aminek gátat kell szabni. Emiatt célszerű lenne egy árplafon bevezetése, amely függne az ingatlan értékétől, fenntartási költségeitől, valamint egy elfogadható mértékű ,,nyereséget” is megengedne, az észszerűség határán belül.

A lakáskiadást azonban, mint legfőbb bevételi forrás, meg kell szüntetni.

A nyereséget szükséges korlátozni a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) és a nem lakhatási célú ingatlanhasznosítás esetén is. Előbbi esetén rengeteg más szálláshely várja a turistákat, illetve a lakhatási krízissel kevésbé sújtott helyeken természetesen továbbra is megengedhető az ilyen jellegű üzemeltetés. Az irodai és egyéb nem lakhatási célú igénybe vétel esetén nincs szándék a már meglévő irodákat elköltöztetni, azonban új bérlés esetén már elvárható az, hogy inkább eleve ilyen használatra kialakított helyiségbe költözzenek. Érdekes megfigyelés Budapesten, hogy míg számos ház emeleti lakásában működik orvosi rendelő, ügyvédi, könyvelői iroda, addig az utcafronton az erre kialakítható üzlethelyiségek gyakran konganak az ürességtől.

Egy év alatt a kormány nagyjából 400 milliárd forintot költött lakhatási támogatásra. Ebből a pénzből évente legalább 10000 vadonatúj lakást lehetne átadni, ami arányaiban sokkal eredményesebb módja lenne ezen összeg elköltésére. Ráadásul a bérleti konstrukcióból kifolyólag valamilyen szintű bevétel visszafolyna az államnak a bérleti díjakból, amely további bérlakások építésére is fordítható.

Szerző.: Leiter Martin, az ISZOMM elnökségi tagja