Nehéz szívvel hozom meg ezt a nehéz döntést – írta a Facebook-oldalán a DK elnöke.
„Egy ilyen elkeserítő eredmény után magunkba kell néznünk és újra kell értékelnünk az elmúlt 12 év alatt nyújtott teljesítményünket. A puszta tény, hogy egy jelöltet azzal tudnak támadni, hogy száz százalékban én vagyok, önmagáért beszél. Éppen ezért lemondok a visszavonulásról, és még erőteljesebben veszek majd részt a napi politikában. Szarkasztikusan kommentelek majd minden egyes kormánydöntést különböző online fórumokon, kinevetem Orbán Viktort a testmagassága alapján és ígérem, hogy mindenhez hozzáteszem, hogy amikor én voltam a miniszterelnök, mennyivel jobb volt” – jelentette be Gyurcsány.
Mint írja, le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat, ezért visszamenőlegesen az összes Márki-Zay Pétert támogató posztot eltünteti a Facebook-oldaláról, és saját magáról szóló, visszadátumozott posztokkal helyettesíti.
„A szavazók döntöttek: most rám van szükség, és én meghallottam a hívószót” – összegzett Gyurcsány, majd hozzátette, idén már Ibizán akart nyaralni egész évben, úgyhogy nem hiszi, hogy bárki is nála nagyobb áldozatot hozott volna a magyar politikában.