Magyar Péter az ATV-ügyről: „Ha bárkit megbántottam, elnézést kérek”
Sajnálja, hogy a nézők végül semmit nem hallhattak pártja jövőbeli terveiről. Biztosította a HIT Gyülekezetét, hogy semmilyen egyházat nem fognak ellehetetleníteni politikai vagy hitbeli meggyőződéseik miatt.
Magyar Péter kedd délután Facebook-posztban kommentálta az ATV stúdiójában történt incidensét, vette észre a Blikk.
„Ahogy a MÚOSZ alelnöke tegnap helyesen elmondta, ha egy televíziónak problémája van egy politikus korábbi nyilatkozataival a tv szerkesztési elvei kapcsán, akkor ezt természetesen jelezheti az interjú előtt vagy után”
– írta Magyar.
Szerinte elfogadhatatlan, az, hogy a riporter „a saját hazug narratívájukat erőltetve kutyakomédiának” nevezte a tényeket.
Magyar azt is hozzátette, hogy az ATV eljárása nem csak a TISZA Pártot, hanem a rájuk szavazó 1.342.000 magyar embert is kellemetlen helyzetbe hozta.
„Én az előzmények ellenére azért nyújtottam békejobbot és mentem be tegnap az Egyenes Beszédbe, mert úgy éreztem, hogy az ATV nézői megérdemlik az egyenes beszédet”
– írta Magyar.
Sajnálatát fejezte ki, hogy így a nézők nem hallhattak semmit a párt jövőbeni terveiről.
Magyar szerint a Rónai Egon által teremtett helyzet elfogadhatatlan, és ha újra ilyen helyzet állna elő, ismét elhagyná a stúdiót.
„Ha bárkit megbántottam a tegnapi posztommal, attól elnézést kérek”
– zárta posztját Magyar, aki biztosította a HIT Gyülekezetét, hogy a párt nem fog egyházakat ellehetetleníteni politikai vagy hitbéli meggyőződéseik miatt.