Magyarország kormánya egyre nyíltabban vállalja fel, hogy a magyar uniós és a NATO tagsággal, a magyar állam és a magyar nép érdekeivel mit sem törődve a nyugati értékek és érdekek első számú ellenségévé, Kína és Oroszország csatlósává vált.
Orbán Viktor a kétnapos uniós csúcsra készülve kijelentette: „Magyarország álláspontja világos: nem akar pénzt adni a migránsoknak, és nem akar pénzt adni Ukrajnának sem.” Azt nem mondta, de tettei bizonyítják: Magyarország jövőjét a nyugat ellen veselkedő Kínával és Oroszországgal tervezi összekötni, és a nyugat helyett ezektől az országoktól vár gazdasági és pénzügyi támogatást, ami kizárólag a saját személyes hatalma megőrzését szolgálná, semmi mást.
Amikor Brüsszel fokozza erőfeszítéseit a világméretű menekültválság és gazdasági migráció terheinek igazságos elosztása, a probléma gyökerének kezelése érdekében (többek között a küldő országok anyagi támogatásával, az ottani lakosság helyben tartásának céljából), akkor a magyar kormányfő azt hazudja vak és süket híveinek, mert más egy szavát sem hiszi, hogy Brüsszel pénzt akar kiadni a tömeges migráció támogatására, amelynek egyébként minden következménye Nyugat-Európát és nem Magyarországot sújtja, mivel Magyarország tranzit- és nem migrációs célország.
Amikor Orbán Ukrajna katonai és anyagi támogatása ellen lép fel, azt nem a békéért, hanem kizárólag Oroszország győzelmének elősegítése érdekében teszi. Természetesen ha a nyugat csak egy cseppet is hallgatna hazug, aljas szavára, az kizárólag Ukrajna vereségét és az országot, a nemzetközi jogot lábbal tipró Oroszország győzelmét készítené elő, az orosz elnök Vlagyimir Putyin beteges nagyhatalmi törekvéseinek megvalósulását, a nyugati világ meggyöngítését, az orosz értékrendnek a nyugati fölé kerekedését szolgálná.
Orbán Viktor kielégíthetetlen hatalomvágya, beteges küldetéstudata, szellemi megzakkantsága, az ország javainak kisajátítására irányuló kapzsi törekvése és az, hogy az egyetlen EU tagországként a hagyományos nyugati demokráciát leépítve egy neofasiszta rezsimet hozott létre, Magyarországot a civilizált világ mezsgyéjére taszította, immár az ország lakosságának életszínvonalában és életminőségében is megmutatkozó történelmi és gazdasági zsákutcába kényszerítette.
A magyar kormányfő ma már arcátlan nyíltsággal hirdeti, hogy semmiben sem ért egyet a nyugattal, sem az ország szomszédaival, sem a szövetségeseivel, így az EU-val, a NATO-val, és a nyugati világ vezető nagyhatalmával, az Egyesült Államokkal sem. Hazánk a nyugati világ belső árulója, egyik – ha nem is a legveszélyesebb – ellensége lett, a nyugati világot hátba támadó „keleti nyitás” nevű politikájával csúfot űz a magyarság ezeréves törekvéséből, a nyugathoz csatlakozás olthatatlan vágyából. Orbán szerint „Brüsszelben változásra van szükség!” Valójában a változásra Magyarországnak van szüksége. Mégpedig azonnal, mert a 24. órában vagyunk. Hazánk ugyanis feltartóztathatatlanul rohan történelme egyik legnagyobb katasztrófája felé, éspedig annak ellenére, hogy az elmúlt fél évszázad alatt egyszer sem tartozott olyan kedvező nemzetközi szövetségesi érdekszférához, mint ma.
Magyarországot nem idegen erők, nem ellenséges hatalmak veszélyeztetik, mint évszázadokon át annyiszor, hanem saját önpusztító politikája, amit egyedül egy elmeháborodott politikusnak és elvarázsolt támogatóinak köszönhet
A magyarok passzív többsége drámaian hosszú ideje nézi tehetetlenül, hogyan lopják ki alóla az országot, és miként vezényelik azt át a nyugati szövetségesi rendszerekből a keleti diktátorok befolyása alá. Magyarországot ma már csak egy általános népfelkelés mentheti meg önmagától.
Aki arra számít, hogy a nyugat fogja ismét kivívni helyettünk a szabadságunkat, aki a nyugat támogatására számít, az úgy fog járni, mint az 1956-os forradalom hősei. Akkor a szuezi válság, ma a palesztin-izraeli és az ukrán-orosz háború köti le a nyugat figyelmét Magyarország helyett. A kilenc és fél milliós magyarság önmagának okozott problémáját saját magának kell megoldania. Éspedig – ha kell – erővel, mert működő diktatúrákat demokratikus eszközökkel megdönteni, választások útján elküldeni csak kivételes esetekben és mindig erős nemzetközi hátszéllel lehetett. Csakhogy a magyar demokrácia vitorlájába fogható szelek egyre gyengébbek és egyre kedvezőtlenebb irányokból fújnak.