Másfél óra mozi a Fidesz hazugságaiból!
Gyertek nézzétek velem!
2016-ban, amikor bírósági vallomásban erősítette meg korábban tett nyilatkozatát Portik Tamás nehézsúlyú bűnöző, hogy Rogán Antalnak 10 millió forint kenőpénzt vitt, elindult ellenem egy lejárató kampány.
Az ügy előzménye, hogy Rogán beperelt, mert elmondtam nyilvánosan, hogy bűnöző, ebben a tárgyalás sorozatban hallgatta meg Portikot a bíróság, aki ezt alátámasztotta.
Több száz cikkben, híradó anyagban, és szennylapban terjesztettek rólam teljesen nyilvánvó hazugságokat.
Bepereltem ezeket, minden pert meg is nyertem, azonban a jogerős bírósági ítéleteket sem hajtották végre egyes médiumok, így különös tekintettel a Pavel Stanchev által vezetett TV2.
A mai napig nincs lezárva a végrehajtás, pedig mindez már 8 éve történt.
Ennek az a valós oka az, hogy a törvények szerint kb. évente egyszer tudod 500 ezer forintnyi végrehajtási bírsággal “kényszeríteni” a hazug propagandát.
Ezt nyilván röhögve kifizetik, hiszen a fél perces reklám idejük is a sokszorosa ennek. Így tehát nincs rajtuk semmilyen valós kényszer a végrehajtásra.
Ezért pert indítok a Magyar Állammal szemben.
A strasbourgi bíróságnál azt kérem, hogy mondják ki, hogy sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot az, hogy a magyar állam nem vezet be hatékony szankciót a jogerős ítéletet semmibe vevő propagandával szemben.
A videón pedig azt látod, hogy mit kellett volna leadnia a TV2-nek.
Nem csoda, hogy ezt mindenképpen ki akarták kerülni.
És mivel ilyen a jogrendszer, gyakorlatilag sikerült is nekik.
16 alkalommal kellett volna bemondaniuk a Tényekben amit darabonként végül bemondtak.
Ezt vágtam most össze, hogy te is lásd, mit kellett volna leadniuk ha valóban teljesítik az ítéletben foglaltakat.
“Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon belül az ítélet rendelkező részét a felek nevének és perbeli állásának feltüntetésével tegye közzé, a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben.”