Meghosszabbítják vajon az ukrán gabonaexportot, egyet ért e majd Putyin és Erdogan?!
Bízzunk benne.
A Kreml cáfolta, hogy az orosz elnök egyetértését fejezte volna ki a török államfőnek az ukrán gabonaexportról kötött megállapodás meghosszabbítása ügyében.
Ezt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte azután, hogy a török államfő ilyen értelmű nyilatkozatot tett.
Vlagyimir Puyin a hét közepén úgy fogalmazott, hogy a megállapodás lejártának meghosszabbítása csak akkor lehetséges, ha minden feltétel, amit az orosz vezetés támaszt, teljesül.
Ez széles körben aggodalmat keltett tekintettel arra, hogy ha leáll az ukrán gabona tengeri kivitele, az ismét globális élelmiszerválsággal fenyeget.
Az Európai Bizottság Oroszország felelősségére figyelmeztet ez ügyben, miközben az orosz kormányzat arra emlékeztet, hogy a megállapodás Oroszországot érintő része, vagyis az orosz gabona- és műtrágyaexport tilalmának feloldása még csak részben teljesült.
Az Indonéziában tárgyaló amerikai külügyminiszter létkérdésnek nevezte a július 18-án lejáró megállapodás meghosszabbítását, amit véleménye szerint Oroszország most veszélyeztet.
"Ha Moszkva tartja magát ehhez, annak a fejlődő országok - beleértve Délkelet-Ázsiát is - fizetik majd meg az árát. Egyrészt szó szerint, mert drágább lesz a gabona, másrészt ellátási gondokkal, mert nem lesz elég belőle"
- érvelt Antony Blinken.
Az orosz külügyminiszter, aki szintén ott van a délkelet-ázsiai csúcson, annyit mondott, hogy nincs tudomása újabb javaslatról az általuk felvetett problémák megoldására.
Az ukrán gabonaexportról szóló egyezmény ügyében a kezdetek óta közvetítő török elnök nyilatkozatával kapcsolatban Szergej Lavrov közölte, hogy az orosz és a török elnök hosszas megbeszélést folytattak arról, hogyan lehetne garantálni a fejlődő országok gabonaellátását más partnerek bevonása nélkül.