Amikor megismert téged az ország, okos, bátor, reményt adó ifjúként, öledbe olyan ritka lehetőség hullott, ami csak keveseknek adatott még.

Lehettél volna az új Árpád vezér, aki népét magasabb szintre emeli. Lehettél volna a modern Mátyásunk, kinek nevét őszinte tisztelet övezi.

Lehettél volna olyan ember, kinek jótetteit megőrzik a könyvek, lehettél volna olyan vezető, ki után milliók örömmel mennek.

Lehettél volna a jövő meséiben a szívből szeretett példakép, lehettél volna olyan minta, kit nem felejt el sok nemzedék. De te más utat választottál.

Lettél a lehetőségtől megrészegülve, gyermeki sérelmeket kompenzáló, lettél a lehetőséget rosszra használva kapzsi, hitvány, bosszúálló.

Lettél sokaktól rettegett nagyúr, szív helyett erőből irányító, lettél saját hasznát leső király, népe jövőjét leromboló.

Lettél olyan, ki elismerést, szeretetet csak pénzért vagy félelemből kaphat.

Lettél olyan, kinek még unokái is nevükért megbélyegzést kapnak. Lettél millióktól gyűlölt, magányos öregember, ki retteg, s kevlár nélkül utcára menni sem mer.

Lettél a saját elhibázott döntéseid foglya, ki sorsán változtatni, már ha akarna sem tudna. Mikor a nap végén a szobádban egyedül vagy, és eltűnik a fizetett talpnyalók hada: mondd, azért néha eszedbe jut a gondolat, hogy vajon mi lett volna, ha…?

Ha majd az út végén érted is eljön a kaszás, (mert sorsod a pénzzel sem kerülheted) és felteszi a kérdést, mit válaszolsz?

Mondd csak, tényleg megérte ez?

/Szabó Orsolya, civilgondolatok.hu 2023. 06. 17./